Máris megvan a nyár slágere!

David Guettának köszönhetjük az idei nyári bulik himnuszát. 

A többszörös díjnyertes dj-producer a nyár eleje óta egy vadonatúj trackkel borzolja a kedélyeket. A „Stay (Don’t Go Away)” egy teljesen új felvétel, még a tavaly megjelent „7” című Guetta-albumon sem szerepelt.

A mestermű kollaborációban született: a sztár dj-vel az angol énekes-dalszerző, Raye dolgozott össze. A londoni születésű Raye, vagyis Rachel Keen hangja már ismerős lehet a zenekedvelőknek, hiszen énekelt Jonas Blue „By Your Side” és Jax Jones „You Don’t Know Me” című gigaslágerében is.

Guetta legutóbbi megjelenéseivel – köztük a „Flames”, a „Say My Name”, a „Better When You’re Gone”, a Tom Staar-ral közös „This Ain’t Techno” -, valamint a Jack Back álnév alatt kiadott számaival tovább bővítette stíluspalettáját, és valóban határoktól mentesen alkot.

A világhírű dj-producer tartalmas évet tudhat maga mögött. Áprilisban „7” című albuma 10. helyre került a Billboard Dance 100-as listáján, jelölték a Billboard Music Awards-on az év ’Top Dance Albuma’ díjra, „Flames” című slágere pedig a legtöbbet játszott dal lett tavaly.

A dj-vel az elkövetkezendő hónapokban Amerika mellett Európában is több helyszínen találkozhatunk, a buliparadicsomként ismert Ibizán folyamatosan játszik, de Németországban, Franciaországban vagy éppen Svédországban is hatalmas bulikat ígér, melyeken minden bizonnyal az új sláger is elhangzik majd.

Ha további információt olvasnál David Guettáról, keresd fel a Magneoton weboldalát!