Fedeles Fogathajtó Világkupa és Monty Roberts, az igazi Suttogó Budapesten

Idén decemberben világpremiernek ad otthont Budapest. A Suttogók című produkció keretében hazánkba látogatnak a lóidomítás nagyágyúi: Monty Roberts, a Suttogók című film legendás ihletője, Jean François Pignon, a szabadidomítás mestere, valamint a száguldó ménest lóhátról irányító Lorenzo.

A három híresség egyszerre fog fellépni a Papp László Budapest Sport Arénában egy látványos show keretén belül. Monty Roberts gyerekkorában a nevadai prérin tanulmányozta a vadlovakat, a köztük lévő kommunikációt, majd ezt ültette át az emberi gesztusok nyelvére.

Monty Roberts elsődleges célja, hogy bemutassa a világnak, erőszakmentesen is lehet lovakat idomítani, ezáltal pedig elérni azt, hogy a ló és az ember között harmonikusabb együttműködés jöjjön létre. Lorenzo tehetsége a kiváló egyensúlyérzékében rejlik. Már gyermekkorában is társaitól eltérően nem szokványos formában lovagolt, bemutatóiban különböző trükköket mutat be lóháton állva, segédeszközök nélkül, miközben egy ménes száguld együtt vele. Pignon élete akkor vett gyökeres fordulatot, mikor édesapja megvásárolta a család első lovát, az egyéves Gazellet. A csikó és a kisfiú között olyan különleges kapcsolat jött létre, hogy Gazelle néha az iskolába is elkísérte.

A Suttogók egy kerekesszékes kisgyermek története, aki látja a huszárok felvonulását, és hazatérte után arról álmodik, hogy egyszer ő is együtt lovagol majd velük. A nézőközönség a kisfiú álmának megvalósulásán keresztül követheti végig a lóidomítás egyes mozzanatait. Az előadás két 50 perces felvonásból áll, melyek után a közönség végigszurkolhatja a lovassportok Forma1-ének is nevez ett Fedeles Fogathajtó Világkupa budapesti futamát. Az eseményre a nyári versenyeken szerzett pontok alapján a világ öt legjobb négyesfogathajtója érkezik hozzánk.

blank

Itt lesz Budapesten a belga Glenn Geerts, aki csapatban már bizonyított, a svájci Jérôme Voutaz, a 2017-es Világkupa ezüstérmese, a holland apa-fia páros, a négyszeres világbajnok Ijsbrand Chardon és fia, Bram Chardon versenyeznek egymás ellen, és természetesen a magyar szurkolóknak is lesz kiért izgulni a decemberi versenyen, hiszen az indulók között lesz a többszörös magyar bajnok, Dobrovitz József is.

Jöjjön el a decemberi előadásra, találkozzon személyesen a világhírű lovas szakemberekkel és tudjon meg mindent a lovak és emberek közötti kommunikációról! További információkért kattints  ide.