Énekes és jógi – Interjú Fedorával

A dubstep és dobbasszus világában Mc Fedora neve már garanciát jelent arra, hogy remek buliba csöppentünk. Az énekesnő/ dalszerző másik oldalával ismerkedtünk meg, tarstatok velünk!

Fedora eddig leginkább hangjával kápráztatott el bennünket, mint a hazai zenei élet egyik üde színfoltja. A zene iránti elkötelezettsége nemrég új szintre került, hiszen a közelmúltban hazai producekerrel elkészítette első saját albumát. Interjúnkban mégsem ezt a vonalat boncolhattuk, hanem másik szerelméről, a jógáról kérdeztük.

Kevesen tudják, de nemcsak nagyszerű énekes és dalszerző vagy, hanem jógaoktató is. Hogyan, és mikor csöppentél bele?

18 éves korom körül kezdtem el jógázni, majd szinte rögtön beiratkoztam az Anahita Jóga-és Szellemi Központ jógaoktató képzésére. Elég zűrös időszak volt, kerestem a válaszokat, a jóga pedig gyorsan beszívott. Elkezdtem vallási- illetve jógafilozófia könyveket bújni és rengeteget kutattam a jógás témák után. Elég hamar megkülönböztettem a vallások tanításait a jóga tanításaitól, és bár vannak közös pontok, a jóga az energiáról szól igazából, ami minden létezőben ott van, mindegy hogy keresztény, buddhista vagy ateista valaki.

Minek a hatására döntötted el, hogy oktató is leszel, nem csak mezei gyakorló?

Hirtelen döntés volt, de nagyon erős belső hívást éreztem, és az akkori otthonomtól pár percnyi sétára megtaláltam az ideális stúdiót. Pár jógaóra után szinte rögtön elkezdtem az oktatói tanfolyamot, amit sok gyakorlás és tanulás követett, majd a vizsga után egyből elkezdtem oktatni. A jógában folyamatosan tanulsz, mindig van hova fejlődni és itt persze nem az újhullámos, sokszor felháborító ‘jógásokra’ (naked yoga, sör jóga pl…) gondolok. Mióta az eszemet tudom, spirituálisan érzékeny embernek tartottam magam és már bizonyos energiagyógyászati technikák segítségével különféle betegségeket is tudok gyógyítani, de a jóga már önmagában is nagyon erőteljesen hat a testre és az elmére.

Rendszerint tartasz órákat is. Mostanában mennyi óra fér bele az idődbe, illetve mit kapunk tőled egy jógaórán?

Heti 4 órát tartok, most kezdtem egy gyönyörű műhelyben is oktatni, a YogaArt-ban. Hagytam magamnak 1-2 teljes napot stúdiózásra, zeneírásra is. Szerintem mindenkinek más fajta jóga, illetve oktató a legmegfelelőbb, ezért érdemes több órára is járni az elején. Valójában nincsen Guru, az én hitvallásom az, hogy mindenki a saját maga guruja lesz, ha rendszeresen gyakorol. Felmérem, hogy kik jönnek jógázni, ez mindig más, több korosztály is megfordulhat egy-egy órán. Dinamikus órát tartok, az otthoni gyakorlásban is azt szeretem jobban. Szerintem egy kezdő jógásnak nem kell szigorú jógaórát tartani, ezért felesleges hosszú szanszkrit mantrákat énekeltetni vele, vagy ‘meditáltatni’, ami úgysem fog menni elsőre, csak a kedvét veszi el tőle. Fokozatosan kell haladni, előbb jobb lenne, ha koncentrálni és relaxálni tanulnának meg az emberek. Nem csak a jógások, mindenki. Szuper ötletnek tartom, hogy az iskolákban legyen ‘meditációs’ szünet, ráadásul a kisgyerekek sokkal inkább taníthatók. Ők még majdnem meditatív állapotban vannak, aztán mi szocializáljuk őket a nagyvárosi életre, sokszor nagyon rosszul.

Milyen harmónia és egyensúly uralkodik benned így, hogy a zene és a jóga tölti ki az életed jelentős részét?

Mindkettő a munkám, de a hobbim is egyben, ez boldogsággal tölt el és nem csak magamból adom ki a felesleges energiát, hanem másoknak is tudok segíteni. Nekem elemi igényem, hogy levezessem a fáradt energiát és kiénekeljem a feszültséget, valószínűleg megőrülnék ezek nélkül.

Mennyire furcsa az, hogy egyszer a buli forgatagában, másszor a nyugalom szigetén landolsz? Nem túl nagy szélsőségek ezek?

Lehet, hogy szélsőséges ember vagyok, de ez nem zavar, ennyi erővel nem kéne drum and bass-re, dub-ra és techno-ra is énekelnem egy lemezen belül.  Nem vagyok álszent, és nem élek szigorú határokkal szabott jógikus életet. Ami a szívemen, az a számon. Szeretek élni és nem vetek meg néha egy nagy bulizást, vagy valami megélését, érzelmi túlcsordulást. Hétvégén általában éjszakázom, vagy énekelek, koncertekre járok. Hétköznap jógázom, amennyit csak tudok, de szerintem egy végig táncolt este is tud annyira stresszoldó lenni, mint egy jógaóra. Attól még, hogy elkezdtél jógázni, nem kell egyből mindent felrúgnod az életedben. Egészen hétköznapi dolgokkal kell kezdeni, mint a szelektív hulladékgyűjtés, nyers zöldségek fogyasztása vagy a húsmentes étrend.  Aztán minden jön magától.

Történt már olyan, hogy a zenei énedhez tartozó közönséged tagjai tévedtek be egy jógaórádra?

Igen, előfordul és vicces módon inkább kellemetlenül érzem magam pár pillanatig. Ameddig nem buktat le valaki, vagy kérdeznek rá konkrétan, addig biztosan nem hozom szóba a zenélést. Ilyenkor az oktató van a jógázóért, azt szeretném, hogy ott, abban a másfél órában a legjobb tudásom szerint segítsek nekik abban, hogy az ászanákra és önmagukra figyeljenek.

Tavaly év végén jelent meg az első albumod. Milyen volt a Moonshine fogadtatása?

Sok helyről kaptam pozitív visszajelzést, már 2 dalra is vannak új klip ötletek.  Most elsősorban a live actemre fókuszálok, Dj Slow-val (Slow Village) és Bécsy Bence gitárossal alakítjuk át live verzióra a dalaimat. Slow-val már dolgoztunk régebben is együtt, még a legutóbbi Slow Village lemezre is vokáloztam. A Brody House-ban tartott januári lemezbemutatómról készült videóanyag, hamarosan azt is kitesszük. Izgalmas lesz, mert Bécsy Bence alapvetően jazz-gitáros, de sok effektet használ, így elég pszichedelikus témákat tudunk írni együtt.

Ha minden igaz, akkor a következő pár hónapban a jóga mellett a stúdiózásé lesz majd a főszerep. Min dolgozol majd a négy fal között?

Van egy csomó befejezetlen skicc, amiből vagy 1-2 sor szöveg, vagy az utómunka hiányzik, ezeket még márciusban szeretném befejezni. A napokban veszünk fel egy közös zenét Mindscape-pel, akit pl. az Eatbrain-ből is ismerhettek. Kemény dnb trekk lesz, izgalmas kihívás. Az Eatbrain másik nagy nevével, Jade-del is csináltunk pár hónapja egy zenét, ami még nem került megjelenésre, remélhetőleg az is napvilágot lát hamarosan. Közben dolgozom dub-reggae dalon is, sőt, egy elég híres, német techno djvel is lesz egy dal, de erről még nem mondhatok többet. Dj Slow-val is sok ötletünk van, a következő Slow Village lemezre is szeretnénk még közös dalt, plusz a My-Song után (a Moonshine LP-n megjelent közös dalunk) már agyalunk a következő lazább, soul- hip-hop beateken. Savages y Suefo szerzőpáros új albumára készült egy közös dal, a héten adjuk elő először még megjelenés előtt a Hajón, a Chinese Man koncert előtt.

A két fő vonal mellett sokat utazol. Merre jártál a közelmúltban, és milyen célpontjaid vannak a jövőben?

Chris.SU-val sokat zenélünk külföldön, szilveszterkor egy este alatt megjártuk BRNO-t és a bécsi Flex Club-ot. Azóta voltunk Szlovákiában, Prágában is. Chris.SU írt 2 dalt is a lemezemre (Ignorance is Bliss, Truly Yours) így a közös dalokon túl már ezeket is  játsszuk, és nagyon szereti a közönség. Pár napja voltam Kolozsváron, ahol az angolok egyik kedvenc basszus dj-jével zenéltem, Flava D-vel. Közben több zenekarral is dolgozom párhuzamosan, elég sok a klubkoncert, de grime és bass music bulikon is sokat pörgök. Szeretnék minél előbb tengerpartra utazni, pihenni és alkotni. Talán Máltát célzom meg idén, ott már zenéltem két évvel ezelőtt és megfogadtam, hogy visszamegyek még. Horvátországba pedig idén is szeretnék eljutni az Outlook Festival-ra, már kétszer voltam és a basszus zene kedvelőinek szinte kötelező program.

A zene és a jóga rendkívüli módon jön nálad össze, így azt kérnénk, küldj az olvasóinknak egy olyan zenét, ami szerinted tökéletes a jógázáshoz.

Bhavanyastakam szuper zene jógához, hamar ráhangol a gyakorlásra. Imádom a mantrákat, bhadzsan-okat, villámgyorsan kikapcsolja az elmét. Otthon szeretek nem ‘tipikus jógás’ zenét hallgatni, imádok dubstep-re, vagy psytrance-re jógázni. Legutóbb TRUTH – Lion című száma ment és az új EGOLESS trekk (We Grow Fearful).

Ha kedvet kaptál további zenehallgatáshoz, akkor ide kattintva megtalálod Fedora Moonshine című albumának dalait is!