Zadory&Farago Saloon – interjú Zádory Eszterrel

Zádory Eszterrel beszélgettünk, a Baross utcai Zadory&Farago Saloon egyik alapító tagjával, ahol barátságos hangulatban szépülhetünk, hozzáértő kezek között, nem mellesleg ők segítettek nekünk a Halloween buliban átalakulni. 

Mikor döntötted el, hogy fodrász szeretnél lenni?
Gimnazista koromban éreztem azt hogy vonzódom ehhez a kreatív, izgalmas szakmához.

Hol végezted el az iskolát?
Szüleim ragaszkodtak ahhoz, hogy legyen diplomám, ezért párhuzamosan csináltam. Már tanulóként elkezdtem versenyezni, és innentől nem volt kérdés, hogy mivel is szeretnék foglalkozni ezentúl. Miskolcon végeztem el a fodrásziskolát. Felnőttképzésben, mert mellette a főiskolára jártam és  dolgoztam is a Miskolci Egyetemi Könyvtárban.

Kik inspiráltak a pályád során?
Az OKJ-s képzés megadta az alapokat, de azt, hogy idáig jutottam remek mestereimnek köszönhetem (Piti Péter Pálné Aranka, Hajas László) és még nagyon sok ember a szakmából, akikkel együtt dolgozhattam.

Vannak külföldi esetleg magyar példaképeid?
Bárki, aki tud valami olyat, amit én nem. Olyan emberekre nézek fel, akiket a különc, „borult elméjű”, hatásvadász jelzőkkel lehet illetni, és ezt meg tudják mutatni ezen a csodálatos szakmán keresztül.

Honnan merítesz ihletet?
Mindig arra törekszem, hogy valami újat, valami mást hozzak létre. Sokszor teljesen váratlanul hasít belém, ha készülök valamire, versenyre, fotózásra. Általában bizonyos emberek, élethelyzetek hozzák az újabb ötletet, nem szeretek csak az internet böngészésével, szakmai programokra járással készülni, persze ez is hasznos, kikerülhetetlen információforrás.



Mikor és milyen tervekkel, inspirációkkal nyitottátok a szalont?
A szalont 4 évvel ezelőtt nyitottuk Faragó Fruzsival. Ő tanulóm volt a Hajas szalonban. Kölcsönösen úgy gondoltuk, hogy jó páros lennénk egy hosszútávú együttműködéshez. Félévig kerestük hétvégenként a szalon helyét. Majd Budapesten a Palotanegyedben, a Baross utca 36. szám alatt megtaláltuk a számunkra megfelelő helységet. Ahogy beléptünk már szinte láttam, ahogy dolgozunk ott. ️Ennek október elején volt 4 éve, és azóta is sikeresen működünk. Egyikünknek sem volt előtte saját vállalkozása, tapasztalata cégvezetéssel kapcsolatban. (Ezúton is köszönjük Faragó Olgának a rengeteg segítséget.) Sokszor nagyon ijesztő, de csinálni kell, merni kell, mert mindenki kezdi valahol.


Vállalod fodrásztanulók oktatását is? Hogyan zajlik ez nálatok?
2 éve lett meg a mesterlevelem, ami feljogosít erre. Jelen pillanatban nincs tanulóm, de a jövőben remélem, még sok lesz. Ha valaki nálam tanul, akkor a kötelező alapokon kívül megtanulja azt, hogy hogyan maradjon motivált a hétköznapokban, hogy milyen gyönyörű, sokszínű ez a szakma, milyen fontos a vendég. Szeretem átadni a kommunikáció, a tisztaság, rendszeretet és a precizitás fontosságát, a problémafelismerés,problémamegoldás, a tisztelet és alázatot a szakma felé. Ezeket úgy sajátítják el a tanulók, hogy észre sem veszik.

Sok versenyen részt vettél itthon és külföldön is, mi az, amire a legbüszkébb vagy?
Tanulókorom óta járok versenyekre, nagyon szeretek versenyezni. Jó érzés a dobogó bármelyik fokán állni. Sok serleget gyűjtöttem, de a legbüszkébb talán arra vagyok , hogy kétszer is bejutottam a londoni Alternative Hair Show fotópályázatán a legjobb tizenkettő közé.


Milyen elveket vallasz a fodrászszalonban? Mi az, amit a legfontosabb, hogy megkapjanak a vendégeid?
Legfontosabb elvem a szalonban az állandó változás. Az állandóság és a változás megfelelő mértéke, harmóniája. Ezen kívül minden más általános dolog: egyedi, kiváló minőségű munka, jó hangulat, pontosság , precizitás.

Miket szoktál egyeztetni a vendégekkel, mielőtt munkához látsz?
Új vendég, vagy változtatás esetén a technikus, a fodrász és a vendég összeül, elmondja a vendég mit nem szeretne, mit igen. Együtt közösen kitaláljuk, megvitatjuk. Személyiséget, külsőt és az adottságokat figyelembe véve.

Mit csinálsz, ha nem fodrászkodsz?
Ha nem fodrászkodom, akkor legtöbbször a sportnak szentelem az időm: spinning, túrázás a szabadban.

Csodálatos frizurákat készítettél a FUNZINE Halloween buliján, hogy érezted magad?
Nagyon élveztük a FUNZINE Halloween alkalmából rendezett bulit. Sokat töprengtem, hogy milyen frizurák lennének a legmegfelelőbbek. Igyekeztünk látványos, de gyorsan kivitelezhető frizurákat készíteni a kollégáimmal. Tóth Vanda, Feyős Anett, Olácsi Dániel segítettek, ezúton is szeretném megköszönni a munkájukat. Örömmel töltött el, hogy órási volt az érdeklődés a frizurák és a sminkek iránt, hogy ilyen sokan igényelték a munkánkat. A FUNZINE részéről remek szervezés, zökkenőmentes kommunikáció, és kreatív kollégákat ismerhettem meg, akikkel remélhetőleg még sokszor fogunk együtt dolgozni.


Mik a terveid a jövőre nézve?
A jövőbeli terveink között szerepelnek a következők: legyen a szalonnak 10 éves szülinapja is, új kollégák, fejlődés, fejlődés, fejlődés és mindezt szívből.