VinAgora Borgála 2015

Június közepén zajlik hazánk legrangosabb nemzetközi bor-megmérettetése, a VinAgora Nemzetközi Borverseny, az egyetlen olyan verseny Magyarországon, ahol a magyar és külföldi borok együtt mérettetnek meg nemzetközi szaktekintélyek által.

A VinAgora különlegessége, hogy a verseny után a borkedvelők és a hozzáértők is megkóstolhatják a nevezett és díjazott magyar, külföldi borokat. Június 27-én elegáns környezetben vonul fel a hűs borospalackok hosszú sora, melyekből a borkedvelők kedvükre kóstolgathatnak: a New York palota Boscolo Konferencia Központ elegáns termeiben 16 ország több mint 500 prémium borának korlátlan kóstolására nyílik majd lehetőség.

Minden bor mellett megtalálható a hivatalos bírálati lap a versenyen kapott értékeléssel, így a vendégek összehasonlíthatják a borok eredményeit. Új kedvencekre bukkanhat, régi ismerősöket üdvözölhet poharaiban az, aki szereti a bort, szereti a sokszínűséget vagy egyszerűen kellemesen szeretne eltölteni egy borillatú napot több mint 500 féle nedű, és sok neves borász társaságában.

„Én is pontozok” – interaktív borszakmai játék

Ha szeretnéd összevetni saját véleményedet, bírálatodat a VinAgora szakmai zsűri ítéletével, vegyél részt az ingyenes interaktív borszakmai játékon a rendezvény egész ideje alatt. A borok elismert tudója segít téged a pontozásban. A játékszabályok egyszerűek:

1. Tölts a poharadba a Borgálán fellelhető bármelyik borból

2. Írd fel a bor mellett található bírálati lapon szereplő kódszámot, de a játék kedvéért ne nézd meg a hivatalos bírálat eredményének részleteit!

3. Keresd meg a játék helyszínét, foglalj helyet az egyik számítógépnél, és a borversenyen is használt számítógépes programmal értékeld a poharadban található bort.

4. A bírálat befejeztével vedd át az eredményeidet tartalmazó, kinyomtatott bírálati lapot, és hasonlítsd össze az eredeti bírálati lappal.

Belépőjegy elővételben (június 25-én éjfélig) a Broadway oldalán vásárolható 6500.- forintért. A helyszínen a belépőjegy ára 7900.- forint. A helyszínen kristály kóstolópohár bérelhető.