Lúzer banda elszállt vezetővel, mindezt gyurmafilmben, 3 D-ben.
A Kalózok! tipikusan olyan film, amit a gyerekek és a szülők együtt „fogyaszthatnak”, anélkül, hogy az egyik korosztály beájulna a szék alá unalmában. Kb. a Shrek óta tudjuk, hogy ez a menő, lehet cifrázni, de a lényeg ugyanaz: gyerek-szülő együtt röhög, persze máson, de hát ez olyan jó mulatság. Mindig nagy kérdés a megfelelő arányok kikeverése: ki, mikor szórakozzon a film alatt, esetleg együtt mind a két korosztály. A Kalózok! sajnos nem jól áll: hosszú idők telnek el két mosoly között, akár gyerek, akár felnőtt az áldozat.
Merthogy vannak olyan csehovi puskák, amelyek nem sülnek el a filmben. A sztori szerint 1837-ben járunk, Viktória királynő ül a trónon, és különleges állatkertjének kulcsán, amelybe csak és kizárólag a kihalás szélén táncoló áldozatok kerülhetnek. Áldozatok, mert Viktória ebben a filmben egy hisztis harcművésznő, meglehetősen nagy hátsóval. És áldozatok, mert az állatkert csak álca: a világ nagyhatalmainak vezetői a brit uralkodó „Viki” nevű hiper-szuper, a kor technológiáját messze túlszárnyaló hajóján ünnepélyes keretek között falják fel őket. Így aztán nem csoda, ha egy szerencsétlen, degenerált kollégákkal megvert kalózkapitány egyetlen papagája, Dolly – „aki” valójában egy dodo, csak a műveletlen tulajdonos ezzel nincs tisztában – a Brit Koronabirodalom legkeresettebb élőlényévé, az említett kapitány pedig Viktória királynő első számú közellenségévé válik. Beleszól még a történet alakulásába Charles Darwin is, néha beúszik a képbe Jane Austen, de csak hogy legyen min poénkodni.
A film, amelyet a Wallace és Gromit-sorozattal befutott Aardman Stúdió jegyez, az angol humor iróniáját keresztezi a hollywoodi lehetőségekkel. Sajnos a teremtmény csak részben igazolja a várakozásokat, de mivel nem ismerjük az eredeti történetet, nem tudjuk, hogy ezt Peter Lord rendező vagy a szerző-forgatókönyvíró, Gideon Defoe nyakába varrjuk. A tekintélyes vezetéknévvel rendelkező úr a Kalózokból már egy egész sorozatot megírt, amelynek két kötetéből gyúrta össze a film anyagát. Így aztán adva van az Év Kalóza verseny meg az Év Tudósa-díj, és ezeket elég nehéz közös nevezőre hoznia, pedig megpróbálja. Főhősünk az Év Kalóza elismerésért küzd szedett-vedett csapatával – köszvényes kalózzal, albínó kalózzal, meglehetősen domború kalózzal és a többiekkel –, miközben hirtelen tudóssá avanzsál, merthogy pénzre van szüksége, hogy bebizonyítsa, milyen jó kalóz, és innen egy meglehetősen bonyolult logikai menet következik, a végén sikerrel (vigyázat, spoiler!).
Adva vannak tehát a remek figuratervek, nagyszerű környezetrajzok, poénok tömkelege, amelyeknek felét kizárólag a Brit Birodalom polgárai értik, és mégsem örülünk annyira, mint amennyire kellene. Miért van az például, hogy egy olyan nagyszerű poénsor-lehetőséget kihagy a film, mint amit a vörös álszakállal operáló, meglehetősen domború kalóz – aki természetesen nő – figurája adhatna? Vagy ott vannak olyan remekbe szabott figurák, mint Barbadoszi Barbár Bözsi vagy Büszke Bellamy, velük miért nem történik semmi? Talán jön a következő rész?