Négy színész, négy apró szerep, ami mégis hatalmas. Nagy Dániel Viktor, Formán Bálint, Róbert Gábor és Dékány Barnabás négy pácienst alakítanak a Főnéni uralma alatt a Száll a kakukk fészkében, melyet október 7-től láthatunk a Belvárosi Színházban az Orlai Produkciós Iroda gondozásában. Miként lehet eljátszani egy mentális betegek? Hogyan épül fel egy szerep? Hogy lehet letenni? Mit lehet tanulni abból, ha ilyen ember szemén keresztül látjuk a világot. Terápiás foglalkozásunkon mindent megtudtunk.
Beszéljünk arról, h ki miért is ül itt. Kik a karaktereitek?
Nagy Dániel Viktor: Én Martinit játszom, aki skizofrén és időnként hallucinál
Formán Bálint: Az én szerepem Harding, aki tulajdonképpen a betegek közül messze legnormálisabb ember az intézetben. Teljesen értelmes, normálisan tud kommunikálni. Egy dologgal küzd, mégpedig azzal, hogy nem tudja eldönteni, mégis melyik nemhez vonzódik. Ezzel kapcsolatos összes problémája. A testiség minden fajta szegmensével szemben eléggé ellenálló, mert nem tudja befogadni.
Róbert Gábor: Én Charlie vagyok, egy erotomán ember, aki több helyen sérült. Nem volt jó gyerekkora, és mint kiderül a darabban, történt vele egy nagy trauma nyolc évesen, amit azóta sem tudott kiheverni.
Dékány Barnabás: Két karakter is játszom. Az egyik Billy, egy dadogós és borderline-os fiatal srác, körülbelül velem egy idősnek képzelem. Egyértelműen a kiskorában kezdődött a betegsége. Fiatal korában az anyja sokat zaklatta és sokat hagyta magára és ettől kialakult nála az, hogy amint éri egy olyan hatás, hogy valaki nemet mondd neki, rögtön azt képzeli, hogy összedől az egész világ és soha többé senki nem fogja szeretni.
Nagy Dániel Viktor: „Nem feltétlenül használható egy folyton szorongó, alig kiismerhető alak.”
Ezeket a karaktereket hogyan építették fel? A könyvben nem egészen volt nyoma annak, hogy ki hogyan vált beteggé…
Formán Bálint: Lehet, hogy a könyvben nincs kifejtve, hogy kinek mi a baja, de bizonyos jelekből egyértelműen vissza lehet fejtegetni.
Róbert Gábor: A párbeszédekből sok minden kiderül, hogy mi lehet a betegség. Persze, nincs megnevezve, nincs egy kórtan mellékelve a regényben, de a viselkedésből és a reakciókból és azokból a dumákból abszolút követhető és kinyomozható. Nem kell hozzá Sherlock Holmesnak lenni.
Róbert Gábor: „Az is kérdés, hogy ki van kizárva és ki van bezárva. Ki a normális, aki bent van, vagy aki kint van? „
Hogyan tudtatok a szerepetekkel barátságba kerülni vagy akár saját magatokból belevinni valamit? Itt elég speciális karakterekről van szó…
Nagy Dániel Viktor: Nálam az volt az első kör, hogy utána olvastam, hogyan élik meg a skizoid emberek a hallucinációkat, ha például hangokat hallanak. Aztán jött egy professzor hozzánk, Dr. Bánki György, akitől kérdezhettünk a konkrét betegségekről és egy zárt osztály mindennapjairól. Úgy tűnik, aki hallucinál, legtöbbször kétségbeesett és dühös, mert nem tudja, hogy amit lát, az valós vagy sem, illetve, hogy ki barát és ki ellenség a gyógyulásban. Lassan az ember összeszedi ezeket az információkat és összeépíti azzal, ami a színpadon hasznos ebből. Mert nem feltétlenül használható egy folyton szorongó, alig kiismerhető alak. Néha sarkítani kell, hogy a szereplő előre tudja vinni a cselekményt.
Dékány Barnabás: Kicsit tényleg muszáj csalni. Nekem azt mondta a szakember Billyre, hogy amikor ő nem szélsőséges, akkor egy passzív, nagyon illedelmes srác. Az meg színpadon sokszor nem elég, vagy nem lehet megmutatni. Muszáj kicsit jobban összesűríteni.
Róbert Gábor: A szakember beszélt arról is, hogy ez a regény az USA-ban komoly hatással volt a további pszichiátriára és pszichológiára. Kiváltott egy erős tiltakozást a lobotómia ellen, hiszen akkor derült ki, hogy ilyeneket még mindig csinálnak. A széles tömegek felé nem volt kommunikálva, hogy mit is művelnek egy elmegyógyintézetben. Ez a regény kapunyitó volt az akkori USA-ban. Azóta a pszichiátria sokat változott. Szép dolog, hogy az irodalom beleszól a szaktudásba.
Formán Bálint: „A szerepen való gondolkodást, a problémáin, a gondolatrendszerén való töprengést azonban nagyon is haza kell vinni”
Mennyire látunk bele az elmeotthonok valós életébe?
Formán Bálint: Ezen az osztályon vannak olyanok, akik önként vannak ott és vannak, akiket ítélettel hoztak be. Az egyik szereplő nemi erőszakért van bent és valószínűleg nem is mehet ki. Ahogy McMurphy is a büntetés végrehajtásból érkezett. A többiek pedig befizettek ide, mint egy szanatóriumba. Ők tudják, hogy betegek és bejöttek, hogy itt jobb nekik.
Róbert Gábor: Az életben ma már nem így működik, hogy összezárnak egy olyan embert, akinek tulajdonképpen nincs pszichés probléma, egy erőszakos, skizoid emberrel. Ebben a darabban ez viszont így van.
Róbert Gábor: Ma már jobban tisztázódott a jogi formája az eljárásnak. Akkor elég volt az, hogy azt mondta egy főnővér, hogy nem felkészült a társadalmi életre és nem mehetett sehova. Ahogy az állampolgári jogok erősödtek, mára erősebb indoklás kell, hogy miért is kell, hogy valaki egy intézetben maradjon. Vagy akár ki is rakják, akár ha beteg is, mert nem fizet többet a TB. Ennek már anyagi vonzata van. Nem véletlenül van Budapesten is sok magában beszélő ember.
Dékány Barnabás: Az is érdekes kérdés, hogy ezek az emberek egyáltalán betegek-e. Ez is sokszor felmerül. Nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy valaki beteg és valaki nem beteg. Ha bejön önként, jól tette-e, vagy kint kéne-e valamit rendbe tenni, hogy jól legyen.
Dékány Barnabás: „Néha előjön ez a fájdalom, anyahiány vagy szeretethiány, amiből az egész összetevődik. Ez ott tud maradni.”
Mennyire ragaszkodik a regényhez a darab?
Nagy Dániel Viktor: A darab néhol szentimentális, aminek megpróbálunk ellene menni, és sokszor a regényből kapunk választ a kérdéseinkre.
Róbert Gábor: A regény az indián szempontjából meséli el a történetek, a film pedig csak megmutatja, mi történik. A színdarab is az indián szemszögéből mesél, ezért is inkább a regény felé hajlik a darab.
Róbert Gábor: „A széles tömegek felé nem volt kommunikálva, hogy mit is művelnek egy elmegyógyintézetben”
Mennyire nehéz letenni ezeket a szerepeket egy-egy próbafolyamat után?
Nagy Dániel Viktor: Amikor próbálom ezt a szerepet, az idő nagy többségében kétségbe vagyok esve, vagy szorongok, hogy nem tudom, amit látok valós-e. Ez egy nagyon kiszolgáltatott állapot. Ezt a kiszolgáltatottságot próba után magammal viszem néha, marad bennem egyfajta érzékenység és több mindent veszek magamra, mint általában.
Róbert Gábor: Kicsit olyan ez, mint amikor az általános iskolában az elsőt kezded és van egy osztályfőnök néni, aki elmondja mi a helyes és jó, és hogy legyen úgy. Én akkor is úgy éreztem magam, hogy nehogy már minden úgy legyen, ahogy ő akarja. De ez nekünk magunktól, betegeknek nem jut eszünkbe, hanem McMurphy nyitogatja ki a szemhéjunkat.
Dékány Barnabás: Kérdés, hogy ez meddig működik, és hogy csak McMurphyvel működik-e.
Nagy Dániel Viktor: „A kiszolgáltatottságot próba után magammal viszem néha, marad bennem egyfajta érzékenység és több mindent veszek magamra, mint általában.”
Formán Bálint: Mivel én meleg karaktert játszom, le tudom tenni. (nevet) A szerepen való gondolkodást, a problémáin, a gondolatrendszerén való töprengést azonban nagyon is haza kell vinni. Bár kicsit el van ez túlozva, hogy az ember hazaviszi a szerepét…
Nagy Dániel Viktor: Ez attól függ, milyen mélységig mész bele.
Dékány Barnabás: Szerintem is nehéz letenni. Rengeteget köszönhetünk a pszichiáternek, akivel beszélgettünk. Amikor elmondta, hogy mi az a borderline, hogy mitől van és igazából mit jelent, utána nagyon rosszul éreztem magam. És néha előjön ez a fájdalom, anyahiány vagy szeretethiány, amiből az egész összetevődik. Ez ott tud maradni.
Formán Bálint: „Nem biztos, hogy ez akkora probléma önmagában, ha valaki egy kicsi őrültséget vagy bolondságot hordoz magában”
Mit vihetünk haza a darabból?
Formán Bálint: Bízhatunk benne, hogy alapvetően szórakoztató lesz, de persze nem ez a legfontosabb. Elhangzik utalás arra, hogy nem biztos, hogy ez akkora probléma önmagában, ha valaki egy kicsi őrültséget vagy bolondságot hordoz magában. Lehet azt pozitív dolgokra is fordítani. A McMurphy pedig jól megmutatja, hogyan is lehet pozitív energiákká formálni negatív energiákat és hogyan lehet szembe menni egy olyan elnyomással, ami meghülyíti az embereket.
Róbert Gábor: Nyilván egy diktátorról szól az egész. A főnővér egy diktátor, aki a saját szempontjaiból mozgatja a bábukat és megzavarja egy olyan ember, aki nem hajlandó beállni a sorba. Pedig mindenki egyéniség valamilyen szempontból. De ezt itt nem hagyják. Ezen érdemes elgondolkodni. És átérezni azt, hogy milyen kiszolgáltatottnak lenni, amit már mindenki átélt. Nem kell ahhoz elmebetegnek lenni. Az is kérdés, hogy ki van kizárva és ki van bezárva. Ki a normális, aki bent van, vagy aki kint van?
Az összes pszichés betegség valami nagymértékű érzékenységből fakad. Bizonyos személyiségű emberek ezzel nem tudnak mit kezdeni és nem tudják feldolgozni. Ez ugyanúgy civil emberekben is benne van. Valaki úgy mániás, hogy nem is tudja, hogy az. Egy hétig szomorú, aztán egy hétig boldog. Ő is beteg, csak nem fordult orvoshoz és nem tudja, hogy beteg. Lehet, hogy néhányan kicsit magukra ismernek különböző helyzetekben.
Dékány Barnabás: „Nagyon sokat lehet azon gondolkodni, hogy én valamilyen szempontból nem vagyok-e egy ugyanilyen elmegyógyintézetben egy ugyanilyen ápolt”
Dékány Barnabás: Valahol mindenki páciens. Ha megnézi az ember ezt a darabot, nagyon sokat lehet azon gondolkodni, hogy én valamilyen szempontból nem vagyok-e egy ugyanilyen elmegyógyintézetben egy ugyanilyen ápolt. Vajon én nem vágyom-e nagyobb szabadságra ennél, és ha igen, el tudom-e érni valahogy.
Róbert Gábor: Olvastam egy cikket, amiben azt firtatták, hogy személyiségteszteket töltöttek ki vezetőkkel és kiderült, hogy 80%-uk pszichopata. De a tisztségük betöltése előtt is kitöltették velük és akkor még más válaszokat adtak. Érdekes, hogy a hatalom mennyire tud befolyásolni, hogy ha egy ember veled szemben kiszolgáltatott. Meddig mehetsz el vele, mit tehetsz még meg. Ha belegondolunk, hogy a vezetők 80%-a pszichopata, akkor gyakorlatilag a valós életbe gondolunk bele.
Mindenki felett van egy Főnéni?
Róbert Gábor: Igen, legalábbis aki alkalmazott. Aki alkalmazott, azzal minden megtörténhet.
Száll a kakukk fészkére
Premier: 2015. Október 7.
Orlai Produkciós Iroda
Belvárosi Színház
1075 Budapest, Károly krt. 3/A
További információk ITT!
Fotók: Sáfár Krisztián