Ünnepi programajánló – vidékre hangolva

Augusztus 20-ra készülve extra programajánlóval készültünk. Kezdjük azzal, milyen izgalmas programok lesznek a hétvégén vidéken.

Csütörtök

Balatonfüred: Halott Pénz koncert 19:00

Idén nyáron ismet dübörög a MOJO Fesztivál a jó öreg SunCity-ben! Ez alkalommal nem más látogat el  a Balaton partra mint a Halott pénz, valamint Deniz és Marge biztosítja majd a felejthetetlen nyári életérzést!


Debreceni Virágkarnevál

A vidéki városok közül Debrecen készül legjobban augusztus 20-ra, hiszen itt egy egész héten át ünnepi lázban ég a város. A programsorozat egyik izgalmas eleme a csütörtöki Magyarok Világszépe Finálé, ahol megválasztják az ország legszebb lányát,  vagy a Galiba Gyermekfesztivál, a virágkarnevál “kistestvére”, ahol a meseirodalom alakjai elevenednek meg.

A legnagyobb attrakcióra mégiscsak szombaton kerül fel, amikor a immáron 50. alkalommal vonulnak végig Debrecen főutcáján a pompás virágkocsik, táncegyüttesek és zenekarok kíséretében. A legjobb virágkompozícióról ezúttal is a sztárokból álló zsűri és a közönség szavazhat.

A fesztiválhét teljes programjáért kukkants be ide.


Péntek

Bovec, Naturelle Rafting 10:00

Vad vízi evezés az Isonzónál? Miért is ne? A folyó Európa egyik legszebb vadvize, és talán a Föld egyetlen folyója, amely teljes hosszán csodálatos smaragdzöld színben pompázik. Sportolás, iszogatás, sütögetés, és mindez remek társaságban. A háromnapos program biztos felüdülést nyújt. A szállás Bovecben, az olasz határ mellett lesz.


Bővebb információkért kattints ide.


Balatonfüred – Napsütötte félvilág 18:00

Miként telt a 19-20. században egy szezon a kor legnépszerűbb balatoni fürdőhelyén? Hogyan viselkedtek a vendégek, akik kilépve az otthoni, megszokott környezetből, távol a szomszédok és ismerősök feszélyező tekintetétől, a kellemes időtöltés vagy sokszor az izgató szórakozás lehetőségét keresték? A megszokott környezet és a szilárd keretek időleges elhagyása teljes természetességgel hozott felszínre olyan viselkedési formákat, amelyek a mindennapi viszonyok között aligha jellemezték az „elkövetőiket”.

További információkat itt találsz.


Tapolca, Ünnepi napok és borhét 21:30

Tapolcán is az ünneplés lesz a főszerepben, no és persze a bor, amiből jó párat sorra kóstolhatsz. Ezenkívül lesz még pörköltfőző verseny is, amelyre bárki nevezhet. A programot gazdagítja a Kelemen Kabátban fellépése is péntek este.


További információkért less be ide.


Zempléni Fesztivál Gourmet party á la Rossini 18:00

A Zempléni Fesztivál igazán különleges programmal készül. Ha az opera mellett az igazi olasz életérzésből is szeretnél ízelítőt kapni, ne hagyd ki ezt a programot, amely minden érzékedre hatni fog. Az estén a Rossini zenéjéből áradó életörömöt és életerőt zárja egy ínyencmenübe a híres mesterszakács, Bernáth József, aki Hollerung Gábor karmesterrel kalauzolja végig az érdeklődőket ezen a nem csak kulináris capricción.

Ha  valamilyen okból kifolyólag mégsem kevernéd az élvezeteket, és szeretnél csak  az operánál maradni, ajánljuk A sevillai borbélyt a Tokaji Fesztiválkatlan programjában. A művet idén még izgalmasabb lehet nézni, hiszen pontosan 200 éve volt a premierje Rómában.


Szombat

Siófok We love Balaton fesztivál 19:00

A Balaton Sound után is van élet a legnagyobb vidéki tavon. 3 helyszínnel 14 Dj-vel, és fergeteges tűzijátékkal és a Balaton egyetlen igazi homokos partjával vár Siófok , hogy még egyszer kitombolhasd magad a nyáron. A hangulatról Timmy Trumpet, DroplexBárány Attila  és még sokan mások gondoskodnak.

További infókért less be ide.


Gyenesdiás, Festetics Vágta 12:00

Ismét a nyugat-balatoni Gyenesdiás rendezi meg a Festetics Vágtát, mely a Nemzeti Vágta regionális előfutama.  Szombaton  Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeumnál lovasbemutatókkal, gyermekprogramokkal, szórakoztató műsorokkal várják az érdeklődő családokat. Az ünnepélyes megnyitóra vasárnap, a gyenesdiási a Faludi síkon kerül sor. Itt rendezik meg a futamokat és megmérettetéseket is. Egész napos programokkal, foglalkozásokkal, kézműves vásárral találkozhat minden érdeklődő.

Még több infóért ide nézz be vagy ide.


Révfülöp, Magna Cum Laude koncert 21:00

Az 1999-ben alapult népszerű funky-rock együttes, a Magna Cum Laude ezen a nyáron is fesztiválról fesztiválra barangol. Augusztus 20-án a Balatont vetik be, és gondoskodnak egy felejthetetlen estéről.

Bővebb információkat itt találsz.


Szigliget, Szigligeti Hagyományőrző Napok 11:00

Augusztus 20-a tökéletes alkalom arra, hogy visszataláljunk nemzeti gyökereinkhez. A Szigligeti hagyományőrző napok programkínálatában megtudhatod,  hogyan néztek ki Bethlen hajdúi, hogyan avatták fel az apródokat, és minden érdekességet megtudhatsz a solymászmesterségről.

További információkért kattints ide.


Ha a budapesti programok között is szétnéznél, ugorj be ide.