Újra Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban

A Thália Színház 2014. szeptember 6-a és 13-a között ismét megrendezi – az immár hagyományosnak számító évadnyitó programját – a Vidéki Színházak Fesztiválját. A rendezvény ideje alatt nyolc nagyszínpadi és három stúdió előadást láthat a közönség, melyeket több kategóriában öttagú zsűri fog értékelni. A színházi produkciók mellett változatos kísérőprogramok színesítik a fesztivált.

A fesztivál, nyitó, nagyszínpadi előadása szeptember 6-án, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Pillangó című előadása lesz Horváth Csaba rendezésében, melyet Móricz Zsigmond regényéből Gyökössy Zsolt írt színpadra. Az Arizona Stúdióban – ugyanezen a napon – a Kecskeméti Katona József Színház Hosszú út az éjszakába című előadását tekinthetik meg a nézők, Eugene O’Neill tollából, Zsótér Sándor rendezésében.

A folytatásban, szeptember 7-én a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, a sikeres amerikai film, A király beszéde színpadi adaptációja lesz látható, melyet Funtek Frigyes állított színpadra. Ezt a darabot szeptember 8-án, de Laclos XVIII. századi klasszikus regényéből írt színdarab, a Veszedelmes viszonyok színpadi változata követi, a Veszprémi Színház előadásában. A Guelmino Sándor rendezte szerelmi bonyodalom főszereplői Oberfrank Pál és Csarnóy Zsuzsa. Szintén nyolcadikán, az Új Stúdióban a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Május! című előadásával mutatkozik be – Szép Ernő két egyfelvonásosából, Szikszai Rémusz rendezésében, az Arizonában pedig a Szolnoki Szigligeti Színház Kiss József A boldog című darabját tekintheti meg a közönség.




Székesfehérvári Vörösmarty Színház: Pillangó

A nagyszínpadi előadások sora szeptember 9-én a tatabányai Jászai Mari Színház – Népház produkciójával, Móricz Zsigmond Rokonokjával folytatódik, rendezője Hargitai Iván, majd ezt követi Szabó Magda népszerű darabja az ízig-vérig debreceni gyökerű Régimódi történet, Csíkos Sándor rendezésében, Kubik Annával a főszerepben, a Csokonai Nemzeti Színház előadásában.

Szeptember 11-én a Soproni Petőfi Színház Molnár Ferenc Üvegcipőjét mutatja be a nagyszínpadon, rendezője Pataki András, majd 12-én a sorban a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor: A tanítónő című előadása következik – rendező Rusznyák Gábor.

A fesztivált szeptember 13-án a Pécsi Nemzeti Színház Georges Feydeau Bolha a fülbe című előadása zárja, Méhes László rendezésében. A rendezvény ideje alatt fotókiállítással és szabadtéri programokkal is várják az érdeklődőket. A különböző előadásokra a jegyeket 1200-1800 forintért lehet megvenni.


Szeptember 6. szombat

19:00 Nagyszínpad

Móricz Zsigmond regényéből írta Gyökössy Zsolt:Pillangó (Székesfehérvári Vörösmarty Színház) rendező: Horváth Csaba

19:30

Eugene O’Neill:Hosszú út az éjszakába (Kecskeméti Katona József Színház) rendező: Zsótér Sándor


Szeptember 7. vasárnap

19:00 Nagyszínpad

David Seidler:A király beszéde (Csiky Gergely Színház Kaposvár) rendező:Funtek Frigyes


Szeptember 8. hétfő

19:00 Nagyszínpad

Choderlos De Laclos– Christopher Hampton:Veszedelmes viszonyok (Veszprémi Petőfi Színház) rendező: Guelmino Sándor

19:30 Új Stúdió

Szép Ernő: Május! (Bartók Kamaraszínház Dunaújváros) rendező:Szikszai Rémusz

16:00, 19:30 Arizona Stúdió

Kiss József:A boldog (Utolsóból első) (Szolnoki Szigligeti Színház) rendező: Karczag Ferenc


Szeptember 9. kedd

19:00 Nagyszínpad

Móricz Zsigmond:Rokonok (Jászai Mari Színház – Népszínház Tatabánya) rendező: Hargitai Iván


Szeptember 10. szerda

19:00 Nagyszínpad

Szabó Magda:Régimódi történet (Csokonai Nemzeti Színház Debrecen ) rendező: Csikos Sándor


Szeptember 11. csütörtök

19:00 Nagyszínpad

Molnár Ferenc:Az üvegcipő (Soproni Petőfi Színház ) rendező: Pataki András


Szeptember 12. péntek

19:00 Nagyszínpad

Bródy Sándor:A tanítónő (Miskolci Nemzeti Színház) rendező: Rusznyák Gábor


Szeptember 13. szombat

19:00 Nagyszínpad

Buchan – Georges Feydeau: Bolha a fülbe (Pécsi Nemzeti Színház) rendező: Méhes László