Török fürdők Budapesten

A 150 évig tartó Ottomán megszállás kulturális hatása ma is érződik hazánkban, nemcsak a szókincsünk találhatunk a török megszállásra utaló jeleket, de ennek a hatásnak köszönhető a kávézás kultúrájának a megjelenése (a híres fekete leves), a fürdőkultúra reneszánsza. A törökök által épített fürdők fele a mai napig áll és eredeti funkcióját szolgálva várja a kikapcsolódni és gyógyulni vágyókat. Lássuk hát, hova érdemes mennünk, ha némi időutazással egybekötött vízi örömökre vágyunk!


Király gyógyfürdő

A Király fürdő eredeti, török magját (mely csupán egy nyolcszögletű tetővel fedett medencéből áll) 1570-re építették meg, Szokoli Musztafa uralkodása idején. Ez volt a törökök egyetlen fürdője, amely az akkori várfalon belül helyezkedett el, és emiatt nem is rendelkezik saját melegvízű forrással: a közeli Lukács fürdő környékéről szállították a termálvizet egy fenyőfából készült vezetékben. Ennek oka az volt, hogy a törökök számára a fürdőzés nem csak kikapcsolódást jelentett, de szakrális szerepe is volt, tehát a napi mártózást akkor sem igen hagyhatták ki, ha netán a várfalon túl véres küzdelem zajlott, elvágva őket a többi fürdőtől.
Miután a törököket kiűzték Budáról, az épület egy ideig gazdátlanul állt, de a 18. század végén jött a König család (a fürdő névadói), és egy kis felújítás valamint a klasszicista épületszárnyakkal való kibővítés után újra megnyitották az intézményt, amely ezek után főleg egészségügyi szolgáltatásokat nyújtott, de (más fürdőkhöz hasonlóan) a prostitúció melegágyaként is funkcionált.
Az épületet a második világháború alaposan helyben hagyta, teljes felújítására 1950-ben került sor – azóta összesen négy medencével, szaunával és gőzkamrával is rendelkezik. Azóta egészen néhány évvel ezelőttig a férfiak és a nők külön napokon vehették csak igénybe a szolgáltatásait, most már azonban – ahogy a gyógyfürdő honlapja is hirdeti – minden nap vegyes nap.

Honlap: itt

király

1027 Budapest, Fő u. 84.


Rudas gyógyfürdő

A Thrillist által a világ negyedik legszebb fürdőjének kinevezett Rudas szintén egy török-kori fürdőt ölel közre, amely viszont egy korábbi, még a magyarok által épített Johannita-rendi ispotály helyrepofozásával és későbbi újjáépítésével jött létre. Evila Cselebi, híres török utazó leírása szerint a fürdő kupolája akkora volt, hogy „ezer harcos muszlim is befér” alá. A fürdőt több közeli termál forrás is táplálja a mai napig. A Rudas magja a török fürdő nyolcszögletű medencéje és nyolc oszlopos medencetere – ezekre az oszlopokra támaszkodik a félgömb alakú, felülvilágítókkal áttört kupola. Ez az egyetlen ilyen módon épített törökfürdőnk, az összes többinek a robosztus falak tartják meg a mennyezetét. A 18. század végén a Rudas is tulajdonosváltáson és egy nagyobb bővítésen esett át, majd hamar a társasági élet központjává vált, csakúgy, mint a kor kávéházai.
A Királlyal szemben itt már uszoda is helyet kapott, köszönhetően az 1896-ban átadott úszócsarnoknak, de ezen kívül a szaunát, a gőzkamrák és természetesen a termálfürdők szolgáltatásait is igénybe vehetjük, rengeteg gyógyszolgáltatás mellett.
És bár a Király fürdő már teljesen koedukált, a Rudasban tovább élnek a régi szokások: a nőké a kedd, minden más hétköznap a férfiaké – csak a hétvégén nyílik lehetőség a nemek keveredésére.

Honlap: itt

1013 Budapest, Döbrentei tér 9.

rudas


Veli bej fürdő

A Hild József tervei szerint 1844-re felépült Császárfürdő és az Irgalmasrendi kórház közé beékelt Veli Bej épülete szintén Szokoli Musztafa pasa ideje alatt lett felhúzva, egészen pontosan 1574-re. Az Árpád fejedelem útja és Frankel Leó utca közti, Felhévíznek nevezett terület akkoriban mocsaras volt, ezért a velencei épületekhez hasonlóan a fürdő alapjait is cölöpök tartják a mai napig. A törökfürdőt is magába foglaló Császárfürdőt Gróf Marczibányi István vásárolta meg 1802-ben, majd miután egy orvosi bizottság kimutatta, hogy vize gyógyító erejű, a gróf 1806-ban az Irgalmasrendieknek ajándékozta, akiknek az igazgatása alatt új épületszárnyakkal gazdagodott a fürdő, valamint rengeteg új, főként a betegek gyógyulását elősegítő funkciót is kapott. A betegápoló rend aztán 50 évvel a szerzetesrendek felszámolása után, 2000-ben ismét birtokba vehette régi tulajdonát, mely 2012-ben meg is újult, Virág Csaba, kétszeres Ybl-díjas építész vezetésével. Ma a legnagyobb török-kori fürdőként várja a gyógyulni és kikapcsolódni vágyókat, 2.800 forintos jegyárak mellett.

Honlap: itt

1023 Budapest, Frankel Leó út 54.

termalfurdo_veli_bej_irgalmasok_1