Teljes gőzzel teljesít a magyar irodalom Göteborgban

Országunk már másodszorra vesz részt a Göteborgi Könyvvásáron, mely Európa második legnagyobbika. Nagyon kiteszünk magunkért – hajrá irodalom!



A hatalmas területen zajló könyvvásáron nem csak pavilonok százai várnak minket könyvek tömkelegével, de a művelődni vágyói ellátogathatnak szemináriumokra és előadásokra, melyek fő témái az irodalom – mily meglepő – tudományos, általános társadalmi és gazdasági kérdések, de még a gasztronómia is szerepet kapott, mely nélkül manapság már nem is rendezvény egy rendezvény.

A politikusok, írók és újságírók mellett tiszteletét teszi az előző év Nobel-díjasa, de minden évben van egyfajta sztárvendégként kezelt ország is, mely idén Románia lett. Románia kiemelt szereplése a mi országunknak is fontos, hiszen végre az erdélyi irodalom is nemzetközi szintű figyelmet kaphat – ennek örömére a rendezvényen jelen lesz László Noémi, Kányádi Sándor és megemlékeznek Rafi Lajosra is.

De mit csinál kint Magyarország? Országunk sátrakkal és pavilonokkal  mutatja be a svédek által már kedvelt és keresett magyar irodalmat, de természetesen a magyar kortárs is kellő reflektorfényt kap. Ez a reflektorfény pedig egy svéd nyelvű katalógusban nyer alakot, melyben a magyar kortárs irodalom alakjait mutatják be, akik közül többekkel – például Kiss Judit Ágnessel, László Noémivel, Kányádi Sándorral és Kukorelly Endrével személyesen is találkozhat a svéd közönség. Kányádi Sándor versei a Kaláka együttes szíves közreműködésével még a nagyszínpadon is felszólalnak, mely nem kicsi ok arra, hogy büszkék legyünk országunk kultúrájára.

A vásár egyik témája az idén a romák európai helyzete lesz, melynek keretein belül két programban is lesz magyar közreműködő – Doncsev András állambiztos Cecilia Malmström EU-biztossal ül majd le egy pródiumbeszélgetésre, de megemlékeznek majd a nyáron elhunyt Rafi Lajosra is, akinek erdélyi cigány verseit hallgathatják majd meg svéd fordításban.

A svéd és a magyar kapocs erősítése érdekében idén is egy asztalhoz ül az irodalom néhány nemes képviselője a Svéd-magyar kapcsolatok című rendezvény keretein belül.

 

Göteborgi Könyvvásár

Svenska Mässan. Bok-och Biblioteksmässa, Götebor

Szeptember 26-29.

Részletes program itt!