Te mit raknál a Gellért hegy tetejére?

A Miniszterelnökség pályázatot írt ki a Gellért hegy megújítására. Van ötleted, hogyan lehetne feldobni a helyet?

Érdemes szabadjára engedni a fantáziádat, ugyanis a Minisztérium frissen kiírt pályázatának öszdíjazása 40 millió forint. A felhívás szerint Citadella környékét úgy kell újragondolni, hogy ne csak turisztikai látványként állja meg a helyét, de a budapestiek igényeit is kielégítse.

Azért a feladat ennél kicsit összetettebb.

A pályázat célja, hogy


„…építészeti, tájépítészeti, közlekedési, képzőművészeti eszközök használatával új tartalommal töltse meg a helyszínt, az épített és természeti környezet értékeinek megőrzése, a világörökségi cím, a műemléki védelem és a szellemi, szakrális tartalom figyelembe vétele mellett” – áll a felhívás szövegében.

A pályázók csak egy tervvel indulhatnak, miután itt regisztráltak. A munkákat Október 3-ig várják. A legjobbnak ítélt terv készítőjének jutalma 8 millió forint.


Régi álom

Már régóta dédelgeti a város azt az álmát, hogy új tartalommal töltse meg a Gellért hegyet. 1902-03-ban például Medgyaszay István tervezett egy kilátót a hegy tetejére, mely a magyar korona alakját idézte volna. A gigantikus beruházás végül nem készült el. Reméljük, ezúttal ízlésesebb pályatervek közül válogathat a Minisztérium.

Forrás itt és itt.