Sztár-nap: Owen Wilson

Tudod, hányszor törte el orrát a sármos színész? Rövid cikkünkből kiderül, illetve az is, hogy hányadik születésnapját ünnepli ma Hollywood szöszi fiúja.

  • Owen Cunningham Wilson 1968. november 18-án született Texasban
  • Két testvére van: Luke és Andrew, szintén színészek (Luke-ot láthattad a Kőkemény családban vagy a Dr. Szösziben, Andrewt pedig a Charlie angyalai: Teljes gázzalban vagy a Pereld a nőt!-ben)
  • Owen kétszer szenvedett orrtörést: egyszer egy iskolai verekedésben, másodszor pedig egy amerikai foci meccs alatt – ma már védjegyének számít a furcsa alakot öltött nózi
  • A fiatal Owen egy ideig katonának készült, így az Új-Mexikói Katonai Intézetben tanult pár évig, mielőtt átiratkozott volna a Texasi Egyetemre, irodalom szakra
  • Wilson először Wes Anderson Bottle Rocket című filmjében tűnt fel színészként, melyet ráadásul közösen írt Andersonnal. A The Royal Tenenbaums című filmért, melynek forgatókönyvét szintén közösen írták, Oscar díjra jelölték a párost 2001-ben
  • Miután ismertté vált, sorozatban jöttek a jobbnál jobb felkérések: Armageddon, Kábelbarát, Starsky és Hutch, Ünneprontók ünnepe, Éjszaka a múzeumban, Apádra ütök, Éjfélkor Párizsban, stb.
  • Ex-barátnői között olyanok bukkannak fel, mint Demi Moore, Sheryl Crow és Kate Hudson – utóbbi miatt öngyilkossági kísérlet következtében szállították kórházba a színészt, miután szakítottak a színésznővel
  • 2011-ben született egy kisfia akkori barátnőjétől, akit Robert Ford Wilsonra kereszteltek


Boldog szülinapot, Owen! Ha nem találnád meg a boldogságot az Államokban, Magyarországon bőven akad jelentkező, aki segítene a keresésben! Addig is, ünnepelj egy nagyot és készíts még rengeteg filmet nekünk!



Tetszett ez a cikk? Tekintsd meg többi sztár naposunkat is!
Leonardo DiCaprio
Gerard Butler
Ryan Gosling 

 

Most aztán igazán megnéznél egy jó Owen Wilson filmet? Ezt ajánljuk!
http://www.youtube.com/watch?v=HaMfV72q40U