Szóljon hangosan…

Az értelmi és érzékszervi sérült fiatalokból álló Hangadók együttes példátlan sikere nemrég egy Akváriumbeli koncerttel vett újabb lendületet, hogy egészen az írországi Corkig elrepítse a fiatalokat, ahol életük talán legemlékezetesebb koncertjét adhatják. Trócsányi Gergővel, a zenekar egyik fő támogatójával, a Hollywoodoo énekesével beszélgettünk.



Milyen a hangulat egy Hangadók próbán?

Általában jókedv és felszabadultság uralkodik, mert zenélni jó.

Miként folytál bele az ajkai  Molnár Gábor Műhely Alapítvány tevékenységébe, hogyan ismerted meg a Hangadókat? Változtak az elmúlt 4 év során, és ha igen, volt ebben része a sikernek?

Veszprémi vagyok, és az alapítvány vezetőjével közös ismerősünk hozott össze minket. Természetesen változtak. Nagyon ügyesek, sokat fejlődnek mind egyénileg, mind pedig csapatként. Egy-egy jól sikerült fellépés, vagy megmérettetés pedig jól motiválja őket.

Zenész szemmel és füllel te milyennek látod az együttest? Mennyi szakmai segítséget kapnak a gyógypedagógusoktól, vagy azoktól a szakemberektől, akik amúgy is foglalkoznak velük?

Fejlődőképesnek és nagyon tehetségesnek. Szerencsére a velük foglalkozó szakember kollégáim naponta látják és ellátják őket. Segítenek a napi munkájukban és az életvezetésben is.

A zenekar az írországi Corkban június 27 és 29 között zajló European Song fesztiválra is meghívást kapott, ami elismerés és lehetőség is egyben. Mondanál valamit arról az útról, ami ideáig vezetett?

Az, hogy egy ilyen rangos eseményen vehetünk részt, nem a véletlen műve. A fiatalok szorgalmas munkájának köszönhetően két éve a második helyen, tavaly pedig megosztott első helyen végeztek az országos Hangfoglaló Hétfő nevű ének-zenei versenyen.

A Hangadók nemrégiben lezajlott Akvárium-beli koncertjét rengeteg elismert zenész és művész támogatta. Az, hogy ennyi neves előadó áll ki egy társadalmilag is fontos ügy mellett, szerinted általánosnak mondható itthon, vagy ez a ritka kivételek egyike? Mivel sikerült meggyőzni őket?

Őszintén remélem, hogy egyre gyakoribb lesz az ilyen összefogás. Sajnos nem túl jellemző, de mindig vannak jó lelkű, segítőkész emberek, akik érzékenyen reagálnak egy ilyen felkérésre, és a társadalmi szerepvállalást is hangsúlyosnak érzik. Szerintem a zenekar játéka, az ügy fontossága, hogy hazánkat Európában képviselhetik elég meggyőző erő volt.

A koncertre 2184 forint volt a belépő, amely pont annyi, mint az Ajka-Cork távolság kilométerben. Ezzel az összeggel a közönség is hozzájárulhatott a Hangadók írországi fellépéshez. Hol tart a gyűjtés, mik a kilátásaitok?

Az eddig befolyt összeg a teljes keret kétharmada. Még egy hónapunk van, hogy a hiányzó összeget előteremtsük.

Hogyan és mivel készültök a kinti fellépésre? Milyen sűrűn próbáltok, van-e külön csapatépítés, hiszen a legtöbben a zenekarból még sosem utaztak külföldre.

A U2 Bloody Sunday c. dalát tanultuk meg. Ez egyfajta tisztelgés az idén 40 éve történt események áldozatai előtt. Heti rendszerességgel vannak egyben tartott, hangos zenekari próbák, de a fiatalok gyakorolnak külön-külön szinte minden nap. A koncertezés a legjobb csapatépítés. Kirándulni már voltak együtt, egyik-másik tag még repülőn is ült, de így együtt zenekarként ilyen kihívás nem volt még életükben és valószínű, hogy nem is nagyon lesz.

Mik a távlati tervek, hogyan látod a zenekar jövőjét, és a te szerepedet az ő életükben?

Nem szeretném őket a profi világ irányába terelni. Nem az a cél, hogy zenészek legyenek. A legfontosabb az, hogy ők mit akarnak és meddig. Ha együtt szeretnének tovább muzsikálni, én támogatni szeretném a törekvéseiket a továbbiakban is, hiszen nagyon megszerettem őket.