Szivárvány színekben

A huszonhetedik Magyar Nagydíj következik a Hungaroringen július 27. és 29. között, de olyan még nem fordult elő az eddigi huszonöt évben, hogy a világbajnokság első hét versenyének mindegyikét más versenyző nyerje! Ebben a tekintetben az idei versenyidény máris a Guiness Rekordok könyvébe kívánkozik, pedig a világbajnokság még a feléig sem jutott.



Igaz, már az indulás is rekord gyanús volt: hat világbajnok a mezőnyben, mellettük pedig sok fiatal tehetség, mint Rosberg, Grosjean, Kobajasi, Perez és Maldonado – ebből csak izgalmas világbajnokság kerekedhetett, amint az mára már be is igazolódott.

A Magyar Nagydíj, a Hungaroring mindig a világbajnoki sorozat közepe táján helyezkedik el, ezúttal is a „második félidőt” kezdő, tizenegyedik futam lesz, várhatóan olyan verseny, amely már az addigi versenyek során összekuszálódott szálak kibogozását kezdi meg, azaz, eredménye már világosan mutat a későbbi világbajnok személyére.

Voltak korábban olyan évek, versenyek, amikor gyakorlatilag már a Hungaroringen eldőlt, hogy ki lesz a világbajnok, olyan előnnyel vezetett mondjuk Schumacher, vagy a közelebbi múltból Sebastian Vettel. Ilyen most, éppen a fentebb leírtak miatt nem fordulhat elő, ezért a most következő Nagydíjunk minden eddiginél kiegyensúlyozottabb, azaz izgalmasabb, keményebb versenyt ígér. Annál is inkább, mert a Hungaroring legnagyobb erénye, hogy technikás, nehéz pálya lévén, amely nem enged nagy teret a az ész nélküli rohangálásának, összetartja a mezőnyt, és nagy esélyt nyújt a kissé gyengébb autókkal versenyzőknek is.

Hozzá véve ehhez, hogy az eddigi idei futamok arról győztek meg bennünket, hogy az idei versenyautók között már csak igen minimális a különbség, ez kiegészülve a Hungaroring említett adottságaival, jelentős meglepetéseket is sejtet. Lehet, hogy ez lesz az a pálya, amelyen az idén visszatért Raikkönen futamot tud nyerni, avagy, az idei „Pechvogel”, a hétszeres világbajnok Schumacher végre visszajut a dobogó tetejére.

Sokáig lehetne még latolgatni az esélyeket, elemezni az eddigi futamokat, de éppen a minden eddigit felülmúlóan nagy, kiegyenlített küzdelem miatt sok értelme nem lenne. Mert az idei világbajnokság minden futama eddig felülmúlt minden várakozást. És nyílván így lesz a Magyar Nagydíjon, a Hungaroringen is.

Egy gondolat azért nem hagy nyugodni. Az elmúlt negyedszázadban a Hungaroring minden alkalommal olyan színű zászlódíszbe öltözött a szurkolók tízezreinek köszönhetően, mint a győzelemre esélyes versenyző országának zászlaja. Ha Ferrari, akkor vörös, ha Mika Hakkinen, akkor világoskék-fehér, és így tovább…Most nem tudnék előre jósolni mást, mint a szivárvány színeit, olyan nagy a választék!

Galériánkban az idei árakat és egy hasznos térképet is találsz.