Szent Márton és a libák – recepttel

Ma van Szent Márton napjap. Ehhez az alkalomhoz rengeteg népszokás kötődik, például az is, hogyha ma ne meszünk libát, egész évben éhezünk. De mi köze van egy keresztény szentnek a libákhoz? Eláruljuk!

Magyarországon az első feljegyzett  Márton-napi libalakodalmra 1171-ben került sor. Azért éppen a liba került a menüre, mert ekkor értek véget a mezőgazdasági munkák és a parasztok ekkor kapták meg az év végi bérüket, melybe ráadásként egy liba is tartozott.

A liba praktikusok okokból lett a parasztok jutalma, ugyanis a nyaranként megszaporodó madarakat a tél előtt meg kellett tizedelni, mivel a hideg évszakot alig élték volna túl.


Hogy jön mindez Márton naphoz?


A 397-ben meghalt Márton,  a koldusok és a katonák védőszentje volt, aki egyszer még saját köpönyegét is odaadta egy nincstelennek. Mártont szerették az emberek, ezért meg akarták választani püspöknek. A férfi visszahúzódó és szerény jelleme miatt nem akarta elfogadni a felkérést, ezért egy libaólban rejtőzött el a rá vadászó nép elől. Az állatok azonban lebuktatták: hangos gágogásukkal elárulták az embereknek, hogy köztük rejtőzik Márton, akit így lelepleztek, és legnagyobb pechére meg is választották püspöknek.

A tökéletes Márton-napi lakoma: ropogós libacomb párolt lilakáposztával


Hozzávalók

  • 4 db libacomb
  • 1 fej hagyma
  • 1 ek libazsír
  • 1 dl vörösbor
  • 3 ek cukor
  • 3 ek ecet
  • 0,5 tk őrölt kömény
  • 0,5 fej vörös káposzta

Elkészítés

  1. A megtisztított combokat töröljük szárazra, majd sózzuk és hintsük meg a köménnyel. Tegyük mindet tepsibe, öntsünk mellé 2 dl vizet, fedjük le, és süssük 180 fokra előmelegített sütőben 50 percig.
  2. Forrósítsuk meg a libazsírt, és süssük rajta üvegesre a finomra vágott hagymát. Adjuk hozzá a megtisztított, felcsíkozott káposztát, és pirítsuk együtt néhány percig. Sózzuk meg, öntsük fel a borral, majd ízesítsük az ecettel és a cukorral. Fedő alatt pároljuk puhára.
  3. A tepsiről vegyük le a fóliát és ha szükséges, pótoljuk az elpárolgott folyadékot. Toljuk vissza a sütőbe, és 190 fokon süssük további 30 percig. Kínáljuk a párolt káposztával és zsemlegombóccal .


Recept: mindmegette