Sörforradalom

Korábban inkább borpárti volt, de a sors úgy hozta, hogy a sörökről kellett blogot írnia, így vált sörszakértővé, majd barátjával Tóth Imrével karöltve kirobbantották a magyar sörforradalmat. Ma már ő szerevezője a Főzdefesztnek, és több söröző tulajdonosa: a belvárosi sörbár (Léhűtő), a kilencedik kerületi kézműves romkocsma (Élesztő) és az elegáns Duna-parti sörház (Marionett) üzemeltetésében is közreműködik.

Miért gondoltad, hogy Magyarországnak szüksége van egy sörforradalomra?
A nagy márkák nagy számú vásárlónak készítenek söröket, így meg kell találniuk a fogyasztók ízlésében a legkisebb közös többszöröst, ezért nem hozhatnak létre igazán különleges, karakteres ízeket. Úgy gondoltam, eljött az idő, hogy megváltozzon a sörökről való gondolkodás. Hamar kiderült számomra, hogy a sörben hatalmas lehetőség lakozik, több komponensből áll mint a bor, így sokkal többféle kézműves sört lehet létrehozni, így bárki találhatja a számára tökéletes ízvilágot.

Hogyan reagált Budapest a sörforradalomra?
Pest hatalmas étvággyal habzsolja a kézműves söröket. Havonta nyílnak új helyek, melyek részben vagy teljesen a kézműves sörökre épülnek. Nem is csoda. A gasztronómia többi ága – a bor, a pálinka, az éttermi vendéglátás – az elmúlt 10-20 évben rengeteget fejlődött, míg a sörkategória a legutóbbi évekig elhanyagolt, alacsony minőségű, kultúrától mentes világ volt.

Melyik sörök váltak a legnépszerűbbé?
A legsikeresebb sörök a Rothbeer Távoli Galaxis, a Keserű Méz, illetve a Propaganda, meg a Monyó Brewing Co. sörei.

Mik a szempontjaid egy új sör készítésekor?
Minden sörnek megvan a maga üzenete és dizájnja, sör formájában elmesélünk el történeteket.

Mely sörök a kedvenceid?
A könnyen iható Black Mamma egy stout kávéval, az Egy Millió Megawatt egy dupla IPA gyömbérrel fűszerezve, és a megosztó Freak Fusion Circus Ale egy világos lágersör kaporral, ami épp annyira szokatlan mint egy szakállas nő csókja, ahogy azt az üveg címkéje jelzi.