Programok Március 15-én

Ha hihetünk az időjárás jelentéseknek (és miért ne hinnénk?), akkor március 15-én igazán szép, stílusosan tizenöt fokos tavaszi napsütésben emlékezhetünk majd meg az 1848-as szabadságharc hőseiről – Budapest is dugig lesz tömve jobbnál jobb programokkal, úgyhogy semmiképp nem éri meg otthon maradnunk!


Díszünnepség a Nemzeti Múzeum kertjében

A Múzeumkertben 10:30 órakor ünnepi műsor kezdődik az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emlékére. Ünnepi beszédet mondanak Tarlós István és Orbán Viktor. Fellépnek: Honvéd Férfikar, Keresztes Ildikó, Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Bihari János Táncegyüttes, Csík János és Barátai, Budapest Helyőrségi Zenekar. A megemlékezést követően hagyományőrző huszárok és a Budapest Helyőrségi Zenekar vezetésével ünnepi díszmenet indul a Budai Várba. A menethez bárki csatlakozhat.


Ifjúsági hangverseny a Művészetek Palotájában

A Művészetek Palotája most ünnepli tizedik jubileumi hétvégéjét – a születésnapi műsorból pedig nem hiányozhatnak a gyerekek sem, akik kezdettől kiemelten fontos és számukat tekintve is igen jelentős részét alkotják a Művészetek Palotája közönségének. A kétszeresen is ünnepi koncerten a pódiumon is ez a korosztály képviselteti majd magát – szólistaként, a budapesti konzervatóriumok növendékeiből összeállított zenekar vagy a tízévesek kórusának tagjaként.


Magyar Cirkuszcsillagok

 Március 15-én a Fővárosi Nagycirkuszban két előadást is tartanak, 11.00-ás és 15.00-ás kezdettel. A Magyar Cirkuszcsillagok előadásokban fellép a Monte Carlóban aranyérmet nyert Richter Flórián, a Donnert lovascsoport, Axt Ibolya világhírű trapézművész, valamint 14 év után újra megfordulnak a Nagycirkuszban a Rippel fivérek is.


Kaukázus @ Akvárium Klub


Egy ünnepi koncert keretein belül tér vissza az Akváriumba a magyar alternatív popzenei színtér egyik legnépszerűbb zenekara, a Kaukázus.


A dzsungel könyve

A Pesti Színház 14:30-kor kezdődő A dzsungel könyve előadása remek kora délutáni program minden családos olvasónknak. Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? Szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról – vagyis mindarról, ami egy „kölyökkel” megeshet, akár farkasok, akár emberek között nevelkedik.


Családi programok a budai Várban

Március 15-én, vasárnap 10 órától 18 óráig Családi programokkal várják az ünneplőket a Budai Várban. A gyermekek ügyességi versenyeken, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt és akár elkészíthetik saját kokárdájukat is. Az eseményeken tánctanítással, kiállítással, koncertekkel várunk minden kedves érdeklődőt.

Programok a Szent István szobornál:
11.30-12.00 Szekér Színház: A forradalom előestéje
12.00-12.40 Reformkori Hagyományőrzők: palotás bemutató és tanítás
13.00-14.00 Alma együttes koncert
14.00- 15.00 Dudaszó Hallatszik Alapítvány
15.00- 16.00 Tekerő Quintet
16.00-17.00 Operett Színház előadása
17.00-18.00 Ghymes koncert

Programok a Hadik szobornál:

11.30-12.00 Nagy Csaba tárogatóművész koncert
12.00-12.40 Népzenék a Kárpát-medencéből I. – Összeállítás virtuóz magyar férfitáncokból. Huszár nóták és 48-as népdalok nagyzenekarral valamint a népi fafúvóshangszerek színes világának bemutatása
13.00- 13.45 Népzenék a Kárpát-medencéből II. – Csárdások. A magyar zenekultúra meghatározó műfajának színes előadása, páros tánccal
13.45- 14.30 Reformkori Hagyományőrzők: palotás bemutató és tanítás
14.45-15.30 Buda Folk Band – Ünnepi koncert. A már jól ismert vagy kevésbé ismert folklorizálódott Petőfi versek nagyzenekari előadásban. Mezőségi, székelyföldi, dunántúli, felvidéki és kalotaszegi népzenék és táncok vonós zenekarral.
15.45-16.30 Népzenék a Kárpát-medencéből III. – Verbunkok. A verbunknak számos fajtája alakult ki a népi kultúrában. Ezek legjellegzetesebb és leglátványosabb, eszközös és anélküli formáinak válogatott előadása
16.45-17.30 Népzenék a Kárpát-medencéből IV. – Virtuóz népi hangszerek. A népzenére jellemző rögtönzéses előadásmódban rejlő, a hangszer adottságait feszegető dallamokra épül ez a műsor amellett, hogy a tánc és zene játékosságára való figyelmet is kihangsúlyozza.

Programok a Dísz téren:
Népművészeti Egyesületek Szövetségével együttműködve bemutatkoznak a hagyományos magyar kézműves mesterek

10.00-16.00 „Újra van Budán kutyavásár” (magyar vizslák és egyéb magyar kutyafajták örökbefogadása)
10.00-18.00 „Tisztelet a Bátraknak!” szabadtéri portrékiállítás
12.00 -16.00 Rondella: Huszártábor – lósimogató (hagyományörző huszárok vezetésével)


The After (Raveolution) @ Corvintető


Hajnali négytől délután fél kettőig zakatol a forradalmi elektró a Corvintető tánctermében. Tűzz kokárdát és gyere! A talpalávalót DJ Budai, Kühl, Rich, Stamp, Monic és Ramone fogják szolgáltatni.


Kiscsillag ráadás koncert @ A38


A március 13-i koncertre már minden jegy elkelt, de az ünnepi hangulat meglágyította annyira a Kiscsillagosok szívét, hogy egy extra koncerttel kedveskedjenek a rajongóiknak. A március 15-i esemény este 19.30-kor veszi kezdetét az A38 hajón.


Méd in Hungeráj

Hadházi László humorista önálló stand-up estje a Corvin Dumaszínházban. „Itthoni történeteket szedtem össze. Olyanokat, melyek igazán magyarok, a szó legjobb és legviccesebb értelmében. Sok dolog van a mentalitásunkban, amit egy külföldi akkor sem ért meg, ha évek óta itt él. Nekünk természetes, de végül mi magunk is nevetünk rajta. Erre utal a cím is: Méd in Hungeráj” –mondja Laci, aki mindig elemében van. Bemozogja a színpadot, kibeszéli a családot, kirándulni visz külföldre, belföldre, Debrecenbe, még a szájsebészet hangszigetelt ajtaja mögé is, énekelnek Brutival és Aradi Tiborral, miközben minden történet magyar. Nagyon magyar. Szinte hallani a dalt: „Mert szólni csak itt tudok, Míg a szívem szólni hagy, Hiszen itt voltam én nagyon kicsi, És lettem kicsit nagy…”