Október: a Halloween hónapja. Ha igazi interaktivitást szeretnél vinni az éjszakai magányos borzongásba, akkor hallgass ránk: lámpát le, pelust fel, húzd el a redőnyöket, vedd elő az alábbi játékok valamelyikét, és nyomd meg a start gombot!
Resident Evil sorozat
A Resident Evil névvel valószínűleg már mindenki találkozott, hiszen nem csak egy húsz éves videojáték franchise-ról van szó, hanem megannyi filmről is, legyen az animációs, vagy Milla Jovovich-os. A japán Capcom vállalat zászlóshajójaként működő Resident Evil sorozat 1996-ban indult világhódító útjára, eredetileg Biohazard néven, amit aztán később az USA bioterrorizmustól való félelme miatt lecseréltek a jól csengő, magyarra fordítva azonban elég nevetséges Resident Evil címre.
A sorozat középpontjában egy ideig az Umbrella nevű gonosz szándékú óriáscég és az általuk először csak egy erdei villára, majd egy amerikai kisvárosra, végül pedig az egész világra rászabadított zombisereg volt, aztán 2004 tájékán, a negyedik felvonás idején rájöttek, hogy a zombikra lassan ráunnak az emberek – jöttek hát a parazitával fertőzött, őrült spanyol szekták, a játékok pedig innentől kezdve elvesztették túlélő horroros bájukat, és kőkemény akció-horrorrá avanzsálódtak. Ami nem lenne baj, hiszen a Resident Evil 4 tökéletesen egyensúlyban tudta tartani a fejtörőket, a horrort és az akciódús jeleneteket, de az ötödik és a hatodik fejezetek már tojtak erre az egyensúlyra, és ugyanolyan B-kategóriás színvonalat hoztak, mint a filmek.
Aki egy feledhetetlen élményre vágyik, annak a Resident Evil 2-t ajánljuk, hiszen a Raccoon City-t elárasztó zombitömeg és a harcot ellenük felvevő Leon Kennedy és Claire Redfield története egybehangzó vélemények alapján a több tucat játékot számláló sorozat legjobb darabja.
Silent Hill sorozat
A Silent Hill játékok képében ismét egy japán származású túlélő horror szériával van dolgunk – minő meglepetés! A Silent Hill azoknak való, akik az akció helyett inkább az őrülten sötét és pokolian jól megírt történeteket preferálják. Ezekben a játékokban nem a duplacsövű shotgun lesz a legnagyobb barátunk, és az idegesítő kulcskeresgélés is a minimum van arányaiban a Resident Evil-ökhöz képest. A hangsúly a főszereplő lelki világán, a címadó, sejtelmes köddel borított város történetén és a felbukkanó, kétes szándékú mellékszereplőkön van. Mellettük meg olyan rémálomba illő szörnyetegek hozzák ránk a frászt, amelyektől bármelyik rothadó zombi vagy spanyol szektás sírva rohanna abba a kriptába, ahonnan előbújtak.
A Silent Hill játékok esetében is jellemző sajnos az a minőségromlás, mint amely a Resident Evil szériát utolérte, de a Silent Hill 2-nél egyébként is nehezebb lett volna tökéletesebb játékot készíteni, úgyhogy nagyon nem is hibáztatjuk a Konami fejlesztőcsapatát. A történet főhőse James, aki évek óta halott feleségétől levelet kap, hogy találkozzanak Silent Hill-ben, és ahogy az az ilyen játékokban lenni szokott, James hamarosan a városban is találja magát, csakhogy felesége sehol – helyette különböző zakkant lakosok, életre kelt próbababák, és egy hatalmas kardot magával cipelő, piramisfejű alak várnak rá.
Ez a sorozat is több filmet ihletett meg, ám egyik sem sikerült túl jól, úgyhogy jobb, ha időnket megspóroljuk és tudomást sem veszünk róluk.
The Blair Witch Volume 1: Rustin Parr
Általában az a jellemző, hogy a filmek alapján készült játékok vagy rémesen sikerülnek, vagy annyira középszerűek, hogy az ember azt sem tudja róluk, hogy léteznek. A Blair Witch Volume 1: Rustin Parr a kivétel, ami erősíti a szabályt: a 2000-es játék ugyanis összesen annyi köze van az Idegleléshez, hogy mindkettő a Blair-i boszorkány körül forog – ezt a tematikai megkötést leszámítva azonban a készítők teljesen szabad kezet kaptak a fejlesztés során, a végeredmény pedig egy félelmetesen jó akció-horror játék farkasemberekkel, démonokkal és a megjelenése idején lélegzetelállítónak számító grafikával.
A sztori 1941-ben játszódik, a főszereplő Elspeth Holliday nyomozó, aki egy titkos kormányügynökségnek, a paranormálist kutató Spookhouse-nak dolgozik. Elspeth-et Burkittsville-be küldik, hogy kiderítse, mi igaz Rustin Parr történetéből, aki hat gyereket kínzott halálra remetelakában, állítólag egy boszorkány irányítása alatt. A játék során a helyeiket kell kifaggatnunk mindenről, amit tudnak, nyomokat elemeznünk, a megszállt lakosokkal harcolnunk, és közben vigyázni, nehogy összecsináljuk magunkat félelmünkben. A játék egy trilógia első, és egyébként legjobb része, de a folytatásokat is érdemes végigjátszani.
Forbidden Siren
Úgy néz ki, ami a japánoknak régen a Godzilla és hasonló szörnyfilmek voltak, azok most az új évezred és a videojátékok korának beköszöntével a túlélő horror játékok – tehát a Resident Evil, a Silent Hill és a Forbidden Siren, valamint az ezekhez hasonló darabok töltik be a szelep szerepét, aminek segítségével a nemzetméretű frusztrációikat szabadjára engedhetik.
A történet a hetedik században kezdődik, amikor is az éhség által tizedelt Hanuda nevű japán falu közelében egy hatalmas földönkívüli csapódik be. Az éhes lakosok megrohamozzák a lényt, és élve felfalják azt. Nagyot ugrunk az időben, a hetvenes években a falu lakói nyugodt mindennapjaikat élik, mígnem egy hatalmas földrengés és az azt követő vízár ezt a békét meg nem bolygatja. Lassan kiderül, hogy a földrengés egy helyi szekta rituáléjának köszönhető, akiknek eltökélt célja, hogy felébresszék szörnyű istenüket: ehhez azonban a lakosság nagy részéből élőhalottat kell csinálni, akik megépítik az istenség fészkét és az életben maradt lakosokkal is végeznek.
A játék során tíz túlélő fölött kapunk irányítást, akik között nem-kronologikus sorrendben váltunk, egyetlen célunk pedig a túlélés, amiben egy különleges képesség van segítségünkre: belenézhetünk a közelben ólálkodó élőhalottak fejébe.
A Forbidden Siren még fényes nappal is elképesztően feszült és rémisztő játék, gyenge idegzetűeknek tényleg nem ajánljuk.
Alien: Isolation
Úgy gondoltuk, hogy egy frissebb darabot is érdemes bevenni az ajánlónkba, és szerencsére nem is kellett sokat agyalnunk rajta, hogy melyik túlélőhorrort válasszuk: a belső-nézetes Alien: Isolation ugyanis a műfaj újkori csúcsa. Kettős küldetését nagy sikerrel teljesítette: egyrészt az Alien videojátékok megtépázott renoméját kellett helyreállítania, másrészt pedig kellőképpen frászt hoznia a harcedzett, hardcore gamerekre.
A sztori időben az első és a második Alien-film között foglal helyet, a főszereplő pedig a filmsorozat állandó hősnőjének, Ellen Ripley lánya. Amandát megkeresi a Weyland-Yutani vállalat, mert egy Sevastopol nevű űrbázis csapata rátalált az első film színhelyéül szolgáló, ám Ripley által felrobbantott Nostromo feketedobozára. 15 év telt el úgy, hogy Amanda anyja hollétéről vagy sorsáról semmit sem tudott, úgyhogy felkerekedik a Weyland-Yutani néhány emberével, hogy a Sevastopolon választ kaphasson kérdéseire.
Az űrállomáson azonban káosz fogadja őket, a csapat tagjait egy baleset elválasztja egymástól, Amanda pedig nem sokkal később szembetalálja magát az Idegennel – de nem csak az elpusztíthatatlannak tűnő lénytől kell tartania, más veszélyek is leselkednek rá.
A játék sokkal közelebb van Ridley Scott feszült terrort alkalmazó filmjéhez, mint James Cameron akcióval megtömött katonás operettjéhez: a játékosnak esélye sincs az Idegen ellen, a lopakodáson és a környezetben rejlő lehetőségek okos kihasználásán van a hangsúly. A látvány is az Alien hetvenes évekbeli jövőképét idézi, úgyhogy nem csak a túlélőhorrorok szerelmeseinek, de a film rajongóinak is kötelező darab az Alien: Isolation.
