A Pécsi Művészeti Kar Budapestre látogat

Húsz éve, 1996-ban alakult a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara. A jeles évforduló alkalmából a kar Zeneművészeti Intézetének művésztanárai, hallgatói és együttesei adnak nem mindennapi ünnepi hangversenyt november 18-án a Budapest Music Centerben.

A gazdag művészeti élet és a Pécsen összegyűlt neves képző- és zeneművészek segítették anno a Művészeti Kar létrejöttét, amely 1996-ban kezdhette meg működését az ország egyetlen felsőfokú zenei, képzőművészeti és alkalmazott, illetve médiaművészeti képzést integráltan folytató központjaként. Most a fennállás 20. évfordulója ad okot az ünneplésre.

Ahogyan Vas Bence, a Zeneművészeti Intézet igazgatója fogalmaz:Mindig is hittünk abban, hogy a művészeti oktatás legfontosabb láncszeme a kiváló művésztanár.” Kitűnő oktató pedig bőven akad az egyetem falai között. A koncerten fellépők névsora is egyszerre tekintélyt parancsoló és hívogató. A neves oktatói grémium és a hallgatók közös gálakoncertjén Drahos Béla fuvolaművész, Fodor Gabriella orgonaművész, Gódor Erzsébet cimbalomművész, Vas Bence gitárművész és Holics László, Király Csaba valamint Körtesi András zongoraművészek mellett fellépnek Wiedemann Bernadett, Tokody Ilona és Muskát András operaénekesek, valamint a Pécsi Egyetemi Kórus, a Pécsi Egyetemi Rézfúvós kvintet és az egyetemi zenekar Tillai Aurél, Lakner Tamás és Kocsár Balázs irányításával.


„Pécs országos szinten is kiemelkedő művészeti és kulturális életet tudhat magáénak. A városba látogató zenekedvelők nem csak a 2010-ben átadott Kodály Központ kivételes akusztikai adottságait élvezhetik, de a képzőművészet területén is kiemelkedő színvonalú gyűjteményekkel találkozhatnak, amelyek egyedülállóan teljes képet adnak a XX. századi magyar művészet sokszínűségéről.” – foglalja össze Lakner Tamás a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánja a jubileum kapcsán.

Ez az izgalmas és tartalmas sokszínűség érhető tetten a gálakoncert műsorán – ezúttal Budapesten. A koncerten elhangzik Bartók I. román tánca, valamint Enrique Granados Campiña La maja dolorosa című alkotása, de hallható lesz két Verdi-ária is Händel: F-dúr szonátája és Brahms: h-moll rapszódiája mellett. Az est zárásaként Tillai Aurél Te deuma is felcsendül majd, amit Ludwig Maurer Három darab című alkotása és Kodály Kállai Kettőse követ.

November 18-án este tehát érdemes lesz ellátogatni a Budapest Music Centerbe! További információk ITT