Növekszik a főváros kultúrgyepe

A Nemzeti Múzeum kertje hamarosan ismét teljes zöldségében fog pompázni – köszönhetően a nagy múltú intézmény újonnan kinevezett főigazgatójának, Varga Benedeknek. 

A már régóta esedékes kertrekonstrukciós folyamat első lépéseként a parkoló autók lettek kitiltva a múzeumot körülölelő parkból, az elkövetkezendő időszakban azonban (némi kormányzati támogatás segédletével) több olyan beruházás fog megvalósulni a római Forum Romanum egyik oszlopát is rejtő kertben, amelyek eredményeképpen érezhetően fog növekedni a zöldfelület aránya. Ehhez korábban az intézmény ötletpályázatot hirdetett ki, mely alapkoncepciója szerint „a XIX. századi épített környezetbe simuló, ahhoz illeszkedő tervekre van szükség, amely az ún. történeti kert, a Petz Ármin-féle angol-kert felidézését jelenti„. A rekonstrukció tartalmilag legfontosabb eleme a növényzet megújítása, emellett persze a Múzeumkert rekreációs jellegét is meg kell őrizni, szintúgy a szobrokat és a klasszicista Kertészházat, amik egymást kiegészítve határozzák meg a park különleges hangulatát. Az eredményhirdetésre augusztus 29-én kerül sor, 2018 tavaszán pedig remélhetőleg már egy tündéri szépségű, még színesebb, még meghittebb kertre tekinthetünk le a múzeum lépcsőiről.

További örömre ad okot a július 21-én a Magyar Közlönyben megjelent, az „Új Nemzeti Múzeum„-ról szóló határozat, amely magában foglalja a Pollack Mihály téri Károlyi-palota, az Esterházy-palota és a Bródy Sándor utcában található Stúdiópalota hasznosítását, melynek célja a közönség felé forduló, modern Magyar Nemzeti Múzeum megteremtése, a zöldfelületek bővítése, fák telepítése, valamint a Pollack Mihály téri paloták mögötti terület parkosítása.