Nőnap 2015

Vasárnap ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot. De mi is ez a nőnap, eredetileg milyen okból hívták életre, és mit is csináljunk a nőnapi hétvégén? Olvassátok el a cikket és mindenre fény derül! 

A nőnap gyökerei egészen 1857 március 8-ig nyúlnak vissza, mikor is New York City-ben 40 000 textiliparban dolgozó nő sztrájkolt a béregyenlőségért és a munkaidő csökkentéséért. 1911-ben a nőknek erre a nagyszabású összefogására emlékezvén Clara Zetkin szélsőbaloldali német politikus és nőjogi aktivista létrehozta az első Nemzetközi Nőnapot.


Érdekesség: Örményországban nem nőnapot tartanak, és nem is nőhetet, mint mi a FUNZINE-nál, hanem nőhónapot! Ez az időszak március 8-tól, a nemzetközi nőnap hivatalos dátumától egészen április 7-ig, Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepéig tart, amely napot hivatalosan a szépség és anyaság ünnepnapjaként tartanak számon.

Magyarországon először 1914-ben ünnepelték a nőnapot, de rendszeressé csak 1948-ban vált, mikor Rákosi szovjet mintára kötelezővé tette a március 8-i ünnepnapot (tudniillik 1917 március 8-án Oroszországban a nők kenyérért és békéért tüntettek, mire rá pár napra II. Miklós cár lemondott, az újonnan felállt polgári kormány pedig szavazójogot biztosított a nőknek). Munkásmozgalmi, felvonulós-demonstrálós hangulatát a rendszerváltás után vesztette el, most már inkább a virágajándékozáson és a nőkkel szemben tanúsított kiemelt kedvességen van a hangsúly. Na meg a remek nőnapi programokon! Nézzük hát meg, hogy milyen különleges eseményekkel készülnek idén szerte a városban.


Open Hair & Beauty nőnapi meglepetés (március 6-9.)

Az Open Hair & Beauty szalon minden vendégét megajándékozza egy szál virággal, aki március hatodika és kilencedike között igénybe veszi az üzlet bármely szolgáltatását, a következő időpontban pedig 20% kedvezményt biztosítanak! Aki tehát úgy érzi egy új frizurával teljesedhetne ki a nőnapja, annak irány az Open Hair & Beauty szalon!


Vodku & Kodachrome @ Sanyi és Aranka Színház (március 6.)

A közelgő nőnap jegyében a Kodachrome megidézi Paul Simon és Art Garfunkel legszebb dalait, amelyekre világszerte hölgyek generációinak nedvesedett a szeme, majd a (szinte) kizárólag jóképű (fiatal)emberek alkotta Vodku zenekar lép a színpadra, és hajtja fejét önként és dalolva a hölgy igájába! Az estét a tisztelet, a szeretet, a jókedv és a dallambőség fogja belengeni! Gyere el és osztozz mindebben a jóban! Kezdés este hétkor a kilencedik kerületi Sanyi és Aranka színházban.


SAPP – Street Art Project Perfromances + Somogyi Réka kiállítás (március 7.)

A Budakalászi Művelődési Ház nőnapi rendezvénysorozatának március 7-i állomásán 16:30 körül a SAPP társulat táncosai Somogyi Réka ruháiban táncolják el Somogyi Réka festményeit. Ezután kiállításmegnyitó majd kezdetét veszi Takáts Eszter énekesnő és Góbi Rita táncosnő Amazonos estje!


A nő terei – maszkulin vs. feminin társadalom @ Muzikum Klub (március 7.)

Beszélgetés a skandináv illetve a kelet- és dél-európai társadalmi modellekről Andó Éva nyelvész, C. Molnár Emma pszichoterapeuta és Huszár Ágnes nyelvész részvételével. Moderátor: Sipos Júlia tudományos újságíró. A beszélgetés szombat este 17.00-kor kezdődik.


A nő hangjai – Nőnapi koncert Palya Beával, vendég: Jónás Vera @ Muzikum Klub (március 7.)

A magyar alternatív zenei színtér két jeles képviselője, Palya Bea és Jónás Vera fogják jazzes, szerethető, újszerű zenéjükkel szórakoztatni a közönséget. A koncertekre az elővételes belépő 2500, a helyszíni 3000 forint. Kezdés este nyolckor, A nő terei előadás után a Muzikum Klubban!


Wax In The City nőnapi kedvezmény (március 6-7.)

A Wax In The City Bajcsy-Zsilinszky úti főhadiszállásán március 7-ig minden intim gyantázás árából 20 százalékot ajándékba adnak női vendégeik számára, akiket elegáns és diszkrét környezetben várnak – még bejelentkezni sem szükséges!


Nőnapi Brunch @ Buddha Bar Hotel Budapest (március 8.)

Lepd meg kedvesedet vagy családtagodat egy hamisítatlan Buddha Bar-élménnyel, élőzene mellett felszolgált ázsiai ételkülönlegességekkel! Az ázsiai büfé, sushi látványkonyha, a frissen készülő főételek és a szemetgyönyörködtető desszertek mellett a hölgyeket egy különleges meglepetés várja! A brunch ára 7900 forint, ami tartalmazza a korlátlan étel- és üdítőfogyasztást, valamint egy welcome drink-et.


Nőnapi Sinatra-est @ MOM Kulturális Központ (március 8.)

Nőnapon a swing szárnyaló dallamai visszarepítenek minket az 1930-as évek Amerikájába. Frank Sinatra és kortársainak dalaival zenés időutazásra invitál a múlt század első felének Amerikájába Gájer Bálint, Kocsis Tibi, Lányi Lala és Vastag Tamás egy fantasztikus színpadi show keretében.


A.K.T. sanzon est @ IF Café (március 8.)


Francia, olasz, magyar sanzonok eredeti nyelven, két csodálatos színésznő tolmácsolásában, Darvas Kristóf zongora és accordion játékával az IF Caféban. Belépők a helyszínen vásárolhatók 800 (földszint) és 400 forintért (galéria).

Nőnapi Virágfutás (március 8.)

Közösségi futás a Határ-nyereg körül! Nincs verseny, nincs kötelező táv, van viszont hat szirom formájú kör a Határ-nyereg körül, amelyekből szabadon választott darabot szabadon választott sorrendben lefuthatsz. Minden „szirom” legtávolabbi végén virágok várnak rád. Ha mind a hat virágot begyűjtöd, kb. 17 km-t futottál le. Frissítés a központban, batyus jelleggel, finomabbnál finomabb sütikkel.