A kőmajmok háza Budapesten van, valahol a külvárosban, és fura történetei vannak.
Tasnádi István kiskamaszoknak szóló könyve két idősíkban játszódik – 1982-ben és 2012-ben. Az elsőben Gyuri, az égetni való kamaszgyerek próbálja túlélni a 80-as évek mindennapjait, a másikban Kornél, az asztmás tíz éves fiú a mindennapokkal és a kirekesztéssel küzd. Kettejük története igen érdekesen fonódik egybe, közben mindenféle mágikus történetek szűrődnek bele – Iza, a bolondos kislány elhiteti Kornéllal, hogy a házban üldözött mágiók és az ő leszármazottaik élnek, így Kornélnak is mágió-leszármazottnak kell lennie. De vajon miért nem mehetnek a síneken túlra? És Gyuri miért nem mehet a síneken túlra? Mi rejtőzik a titkok mögött?
Tasnádi elsősorban színházi szerzőként ismert, mégis az írók közé merészkedik: „ufó az írók között”, de azért megpróbálja a lehetetlent. A kőmajmok háza kicsit olyasmi mint a Végtelen történet vagy a Momo – persze kicsiben. Primer szinten érdekes történet, a gyerekeket bizonyosan leköti, de ha mögé nézünk, egybehordva találunk benne mitológiai, mondai lényeket és utalásokat, így van egy mögöttes, „tudományos” háttere is, ami kemény munka eredménye. Ráadásul az ideális helyzetben egy felnőtt szülő olvassa fel gyerekének a könyvet, így ismeretterjesztésre is sor kerülhet: egy mai gyereknek az egyötvenes csavaros fagyi, a magnó, a magnószalag, a Szikra mozi vagy a Sziget cukrászda nem jelentenek semmit, a szülőnek azonban lehetősége nyílik mesélnie a saját gyerekkoráról. A gyerekkoráról, amelyben az úttörő nyakkendő elvesztése valóban nagy büntetést vont maga után, és a gyerekkoráról, amikor A Birodalom visszavág volt a csúcsok csúcsa – persze csak akkor, ha be tudott lógni a moziba. A gyerekkoráról, amikor összemosódott az Új Kenyér Ünnepe meg a Szent István Ünnepe meg az Alkotmány Ünnepe, és kiskamaszként lövése volt, hogy akkor most melyiket is ünneplik. De hát kit is érdekelt? Amikor lehetett tengózni a „ketrecben”, és tikitakival megőrjíteni a szomszéd bácsit?
Az utóbbi időben fel-fellobban a vita arról, hogy nincs ifjúsági irodalom Magyarországon. Illetve van, csak fordításban. Aztán néhány éve mégiscsak meg-megjelentek a magyar szerzők, akik inkább a kisebbeknek írtak. Mesekönyv kis túlzással mára már százával van, de a tizen egy-két éves korosztálynak nem nagyon írnak a hazai szerzők. Tasnádi könyve éppen ezt a korosztályt célozza meg, nem túl nagy terjedelemben (88 oldal), de tartalmasan, átgondoltan, továbbolvasásra buzdítóan. A következő kiadásban azonban nem ártana még egyszer átfutni a szövegen. Az anyja-anya-választás például nem igazán sikeredett az egyik fejezetben, leginkább „anyaja” lett belőle, de ez pikk-pakk orvosolható.
És persze ne feledjük Herbszt László rézkarcokat idéző grafikáit is: A csodálatos szemüveg című Naphegy Kiadós kötetből ismert stílus itt is sokat dob a történeten, az könyv előzéke pedig lenyűgözően igényes. Egy-egy kép önállóan is megállja a helyét – bár egy-kettőt inkább akasztanék menő dizájner lakásba nagyban…
Tasnádi István-Herbszt László: A kőmajmok háza
Pozsonyi Pagony Kft, Budapest, 2012
88 oldal, 2650 Ft