Négylábúak előnyben

Hivatalos védjegyrendszerben lehet ezentúl a szállás-, és vendéglátóhelyeket, illetve az üzleteket kutyabaráttá minősíteni, országszerte egyelőre 120 minősített hely működik, de számuk az év végéig többszörösére emelkedhet.

A Kutyabarathelyek.hu-t üzemeltető MateWorks Kft közleménye szerint egyre nő az igény a kutyabarát szállás- és vendéglátóhelyek iránt, de eddig nem volt egyértelműen tisztázott, hogy mi is nevezhető annak. A kutyabarathelyek.hu által kidolgozott minősítési rendszer összhangban áll az ÁNTSZ és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vonatkozó jogszabályaival, és egységes képet ad a kutyabarát helyekről.

    Máté Krisztián, a Kutyabarathelyek.hu ügyvezetője elmondta, hogy folyamatosan veszik fel a kapcsolatot szállodaláncokkal, terveik szerint év végéig több száz hely szerezheti meg a kutyabarát minősítést.


Mik a kritériumok?

    A kutyabarát szállás minősítéséhez a szálláshelynek rendelkeznie kell minimum két szobával, melyben a kutyatartó a kutyájával együtt szállhat meg, a folyosóknak pedig kutyákkal is megközelíthetőnek kell lenniük. A feltételek között szerepel egyszer használatos itatóedény elhelyezése és friss víz biztosítása a kutyabarát szobában. A védjegyrendszerben a szálláshelyek mellett üzletek, éttermek, és közintézmények is részt vehetnek, a minősítésnek nincsenek fokozatai.

forrás: MTI