„Naponta többször le kell győznöd magad.”

Varga Gábor egyike azon vállalkozóknak, akik sportolókból lettek klubtulajdonosok. A magyar szörfösök közül az egyik legeredményesebb: 2006-ban ausztrál bajnokságot nyert, 3 évig volt olimpiai kerettag, és 2009-ben megdöntötte a Kenese-Keszthely táv gyorsasági rekordját. A kezdetekről és a Surfcore bázis létrejöttéről kérdeztük.



Hogyan találtál rá a szörfre mint sportra?

Rengeteg sportot kipróbáltam már életemben, majdnem mindet versenyszerűen űztem. 15 éves koromban a Velencei-tó mellé költöztünk, és az egyik családi barát nálunk tárolta a szörfjét.

Az egyik szélcsendes napon levittük a bátyámmal a vízre, és mikor megindult alattam a deszka, olyan volt, mintha egy villám csapott volna belém: tudtam, hogy ez az a sport, ami kell nekem. Hozzá kell tennem, hogy alig mozgott alattam a deszka, mégis teljesen rabjává váltam. Egy fogadást megnyerve édesapám rákövetkező nyáron vett egy szörföt nekem, és onnantól le sem lehetett szállítani a deszkáról.

Miért éppen ez a sport?

A szörfözés egy életstílus, filozófia. A természetben vagy, és két őselemmel, a vízzel és a levegővel kell megküzdened. Tapasztalva, hogy a természet mindig is erősebb lesz nálad. Nagyon sok alázatra tanít ez a sport, amellett, hogy igaziból mindig magadat kell leküzdened. Ez a legnehezebb az életben, és én a nehéz kihívásokat szeretem. Rengeteget tudok profitálni az élet más területén ezekből a tapasztalatokból.

Mikor derült ki, hogy több lesz belőled egy „egyszerű” oktatónál? Hogyan lesz egy oktatóból értékesítő?

Az oktatóvá válás előtt már háromszoros magyar ifi bajnok voltam, folyamatosan versenyeztem. A Magyar Szörf Szövetségnek szerveztem utánpótlás nevelés céljából nyári táborokat, majd egy évig Ausztráliában dolgoztam, versenyeztem. 2007-ben szponzorok híján abba kellett hagynom a pekingi olimpiára való készülést. Nem akartam eltávolodni a szörfözéstől, és megkeresett egy szörffelszereléseket gyártó (akkor még kis) cég, a Loftsails, hogy forgalmazzam a vitorláit. Kellően nagy volt a kihívás, és a tesztelés alatt egyből kiderült számomra, hogy a világ legjobb vitorláival hozott össze a sors. Akkor még ezt nagyon kevesen tudták, de mára már a nemzetközi piac is a legjobbak között jegyzi a cég termékeit.

Mi kellett ahhoz, hogy saját szörfbázist nyithass?

Mindenek előtt óriási kockázatvállalás és a megfelelő hely. A magyar szörfös piac a mai napig meglehetősen szűk, de a világ szörfös helyeit látva nyilvánvalóvá vált, hogy a Velencei-tó az egyik legjobb hely elkezdeni szörfözni. Ráadásul nagyon közel van Budapesthez, ami gyors lejutást és jóval hosszabb szezont eredményez. Versenyzői és oktatói tapasztalataimat ötvözve egy teljesen egyedülálló oktatói programot fejlesztettem ki, amely sokkal hatékonyabb és több sikerélményhez juttat bárkit! A vendégek visszajelzései alapján tudtam, mi az irány, és egyre több ötletet valósítottam meg a csapatommal. Így aztán folyamatosan nőtt és a mai napig nő a szörfbázis valamint a szolgáltatások listája. Ha jól csinálod, amit csinálsz és még szereted is, előbb-utóbb mindig siker lesz a vége, kellő kitartással.

Hogyan lesz valakiből ebben a sportágban olimpiai kerettag?

Folyamatosan a három legjobb között kell lenni. Egy szinten túl már a vízen töltött idő a legfontosabb, a külföldi versenyek és az edzőpartnerek. Ez rengeteg időt, energiát, pénzt, és áldozatot igényel. Nem csak a versenyzőtől, de a családtól is. Különösen nehéz az iskolát vagy az egyetemet összeegyeztetni ezzel a sporttal, amit csak akkor tudsz űzni, ha fúj a szél. Az élsportot az különbözteti meg a hobbi sporttól, hogy akkor is végig kell csinálnod a napi edzést, amikor már nagyon nincs kedved vagy erőd hozzá. Ilyenkor naponta többször is le kell győznöd önmagad. Ezek mellett egy pillanatnyi víz fölötti siklás minden áldozatot megér! Nélkülözhetetlennek tartom a versenyszeretetet és a folyamatos fejlődést ahhoz, ha valaki olimpiai kerettag akar lenni.

Van olyan sportág, amelyből szintén szeretnél eljutni ilyen magas szintre, de nincs köze a vízhez?

Rengeteg sport tetszik, jégkorongozom, síelek, snowboardozom és amatőr versenyeken is indulok, de ennél magasabb szintre nem szeretnék jutni. Az igazat megvallva mindent megtalálok a szörfben, ami boldoggá és kiegyensúlyozottá tesz. Számomra nincs jobb érzés, mint hogy látom a szelet fújni, valamint a tudat, hogy mindjárt bemegyek, és ahogy a deszkám siklik a vízen, érzem, ott vagyok, ahol lennem kell! Küldetésemnek érzem, hogy a szörfbázisommal és a szuper csapatommal az élményt minél több emberrel megosszuk és hogy ezt mindenki átélhesse, akit oktatunk!