Célegyenesben a 3. Nagy-Szín-Pad!

Kedd délelőtt a belvárosi Akvárium klub vízalatti kistermében került sor a három hét múlva esedékes, tizenkét estét felölelő Nagy-Szín-Pad verseny és koncertsorozat sajtótájékoztatójára. A már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő tehetségmutató tucatnyi elődöntőse április 23-tól május 4-ig fogja minden este minőségi magyar zenével feltölteni az Akvárium kishallját, hogy aztán a május 15-ére időzített döntőn kiderüljön, a szavazó közönség kire bízza rá a nyári fesztiválok nagyszínpadának kulcsát. 

Amellett, hogy a verseny győztese rendre több tízezer ember előtt mártózhat majd meg a Sziget, a VOLT és a Strand fesztiválok nagyszínpadának reflektorfényében, a Mol Nagyon Balaton nyári rendezvényein is felléphet majd, valamint képviselni fogja majd hazánkat a 2017-es Eurosonic fesztiválon. A Petőfi Rádió, a Sziget Szervezőiroda, a Petőfi TV és a VOLT produkció által szervezett verseny célja olyan friss zenekaroknak és zenészeknek plusz publicitást, karrierjüknek egy löketet adni, akik már nem ismeretlenek a magyar közönség számára, rendszeresen koncerteznek, valamint szép és hű rajongótáborral büszkélkedhetnek. Ezek, ábécé sorrendben, a következők: Bagossy Brothers Company, Bohemian Betyars, Esti Kornél, Freddie, Fran Palermo, Mongooz and the Magnet, Marge, Passed, Run Over Dogs, Superstereo, Szabó Benedek és a Galaxisok, Zaporozsec.

A közönség mellett ezúttal egy 25 tagú szakmai zsűri is értékeli a résztvevőket: a fesztivál- és koncertszervezők, menedzserek, producerek, és újságírók mellett többek között Zacher Gábor, Janklovics Péter, Buda Marci, Papp Szabi, Wolfie, és a Pamkutya is pontozza a produkciókat. A koncertek után az Akvárium Klub VOLT barjában az aznapi fellépőkkel bulizhatnak a rajongók. Többek között lesz Bohém Balkán Party, Esti Kornél, SuperStereo, Galaxisok és Passed DJ set, Marge 80’s Pink Partyjába pedig az énekesnő jó barátai, a The Biebers-es Puskás testvérek is bekapcsolódnak.

Az első NAGY-SZÍN-PAD!-ot 2014-ben a Mary PopKids, a másodikat 2015-ben az Ocho Macho nyerte meg, de az elmúlt két évben a szakmai grémium által választott előadók közül szinte mindenki kiemelkedő eredményeket ért el, így tehát mindegyik elődöntős versenyző nyertesnek számít, hiszen mindannyian számos felkérésre számíthatnak.


“Bár az idei még csak a harmadik Nagy-Szín-Pad!, a fellépőktől, a szakmától és a közönségtől kapott visszajelzések azt igazolják: a verseny igazán fontos ugródeszka az összes résztvevő számára.”

– mondta Lobenwein Norbert, alapító-főszervező.


“Túl azon, hogy a hazai popszakma egyre nagyobb érdeklődéssel figyeli a Nagy-Szín-Pad! résztvevőit, az elmúlt időszakban ez a verseny számunkra is sokat segített abban, hogy a korábbinál sokkal inkább megalapozott döntéseket hozzunk a fesztiváljaink új fellépőit illetően.” 

– tette hozzá Fülöp Zoltán, a Nagy-Szín-Pad! másik alapítója – ők ketten egyébként többek között a Telekom VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton főszervezői is.

A Petőfi TV az elődöntők és a döntő során élőben jelentkezik a helyszínről a résztvevőkkel és a zsűritagokkal készített interjúkkal, exkluzív backstage információkkal, és természetesen a 12 előadó koncertjének legizgalmasabb részleteit is közvetíti, így azok is bekapcsolódhatnak a programba, akik személyesen nem tudnak jelen lenni.

A közönség az elődöntők napjain este 8-tól másnap este 8-ig szavazhat az aznap fellépő zenekarra SMS-ben, bármely mobilszolgáltató 4422-999-es alapdíjas telefonszámán a zenekar kódjával, Instagramon a #nsz #zenekarkódja hashtagekkel ellátott képekkel/videókkal, valamint a nagyszinpad.com-on egyetlen kattintással. Egy telefonszámról naponta 5 SMS szavazatot fogadunk el, Instagramon egy profilról naponta 5 kép tölthető fel, míg a nagyszinpad.com-on naponta 1 voks adható le. Május 5-én este 8 órától május 8-án este 20 óráig újra lehet az összes előadóra szavazni. A 3 döntős nevét május 9-én reggel jelentik majd be a Petőfi Rádióban. Ekkor újraindul a szavazás, a 3 továbbjutó zenekarra egészen a május 15-i döntőig lehet szavazni, ahol élő adásban derül ki, ki lesz az idei Nagy-Szín-Pad! győztese.