Modernkori boszorkányok

Mielőtt még azt képzelnéd, hogy a boszorkányság régi történet, és ilyesmikkel már senki nem foglalkozik, jobb, ha tudod, hogy tévedsz. A boszorkányság ma is ugyanannyira létező jelenség, mint több száz évvel ezelőtt. Íme, a bizonyítékaink!


Wiccák, a 21. századi boszorkányok

A boszorkányság legnépszerűbb modern ága a wicca. A vallás alapítója Gerald Gardner, az egykori brit gyarmatbirodalom malajziai tisztviselője. A férfi véleménye szerint az ősi keresztény egyház gyökereihez talált vissza, amikor a romantikus angol vidéken barangolva megismerkedett egy idős hölgy tanaival. Az általa alapított vallási közösség, azaz coven 13 tagból, hat férfiból, hat nőből, és a főpapnőből áll. A vezetőnek segítője is van, akivel együtt ketten képviselik a két főistent, az Agancsos Istent és a Nagy Istennőt.


Az alapelvek

A vallás hitrendszere csak 1954-ben öntött formát, amikor Gardner kiadta a wicca bibliájaként is felfogható művet, A mai boszorkányokat, amely Magyarországon 2005-ben jelent meg.


A legfontosabb tanok

  • Másnak ne árts! – Ellentétben a közhiedelemmel, a wiccák „jó boszik”, mivel csak olyan dolgokra használhatják a mágiát, amellyel másnak nem ártanak
  • Kölcsön kenyér… – A vallás hisz a kölcsönösség elvében: amit adok, azt vissza is kapom. Nem csoda, ha nem akarnak másnak ártani…
  • Harmónia az ellentétekben – A wicca szerint a világ az ellentétek (férfi-nő, éjjel-nappal) harmóniáján alapul. A hívők fejet hajtanak a természet ereje előtt, céljuk, hogy környezetükkel összhangban éljenek.

Ha szereted a boszorkányságot, vagy netalán szívesen beöltöznél egynek, gyere el a Funzine Hollywood Horror partijára október 29-én a Fogas Házba!