Mit hallgassunk a héten? – Támadnak a fiatalok!

Érdekes és vegyes hétnek néznek elébe a zenerajongók. Felelevenedik az 1958-as klasszikus lemez, a Song Our Daddy Taught Us Norah Jones és a Green Day frontembere, Billie Joe Armstrong által, és jelentkeznek a tehetségkutatók nagyágyúi is, a One Direction rockosabb hangvétellel rukkol elő harmadik nagylemezükön, Danielle Bradbery, az amerikai The Voice 2013-as nyertese pedig bebizonyítja, hogy nem véletlenül lett a műsor legeredményesebb versenyzője…



One Direction – Midnight Memories

Bizony, így telik az idő, a brit világcsoda, a minden lány szívét folyékonnyá olvasztó One Direction immár harmadik albumát adja ki Midnight Memories címmel – az öt fiú elmondása szerint az anyag kicsit nyersebb és rockosabb lett mint eddigi felvételeik, bár ha az eddig kiadott két kislemezt, a Best Song Evert és a Story of My Life-ot hallgatjuk, érezhetjük, hogy azért biztonságban megmaradtak inkább a pop vonalán, mellyel játszi könnyedséggel töltenek meg egész stadionokat, szerte a világon. Nagy újdonság nem vár a világra – na itt nem a banda képességeit szeretnénk degradálni, csupán az iTunes bakiját, akik véletlenül elérhetővé tették a dalokat már az előrendelés idején, de biztosak vagyunk, hogy ez a srácok pénztárcáját nem fogja egy tátongó vákummá változtatni…

One Direction – Midnight Memories

Norah Jones & Billie Joe Armstrong – Foreverly

1958-ban üstökösként süvített végig az égen a Songs Our Daddy Taught Us album a The Everly Brotherstől. Ezt az egész, legendás albumot dolgozta most együtt fel Billie Joe Armstrong, a Green Day frontembere és Norah Jones, a boros-habos fürdős esték elmaradhatatlan háttérénekesnője, várhatóan igazi kinccsel megajándékozva a közönséget. A két művész öt nap alatt vette fel egy kivételével mind a tizenkét dalt, ám ez persze nem azt jelenti, hogy elkapkodták volna a munkát, csupán arról van szó, hogy annyira egymásra találtak már az első felvételkor, hogy teljesen át tudták venni a feldolgozandó album hangulatát és egymás zenei vonalát. 

Norah Jones & Billie Joe Armstrong – Foreverly

Danielle Bradbery

A csupán 17 éves Danielle Bradbery  nyerte az USA-ban sokkal komolyabb sikereket aratott The Voice-ot és ha már ott járt, rögtön néhány mérföldkővel is gazdagította a műsort – ő volt az első versenyző, aki már a műsor alatt elérte, hogy dala bekerüljön az iTunes Top 10-es listájába, amit aztán összesen ötször megismételt, így ha a letöltéseket nézzük, az eddig The Voice összes szériájának abszolút nyertese. A country albumot piacra dobó pacsirta első albumát így mindenki kíváncsian várja, főképp a kiadó, mely már a győzelem másnapján Danielle orra alá tolt egy busás szerződést. Ezek után biztos nem fogunk csalódni…

Danielle Bradbery