Mindenszentek – Halottak napi legendák

Évek óta kijársz a temetőbe, de igazából vajmi kevés fogalmad van a hagyomány hátteréről? Mi is hasonló cipőben jártunk, így hát utánanéztünk egy kicsit a halottak napi történeteknek!

A római katolikus egyház hivatalos halottak napi szertartása november 2-án van, ami egészen 962-ig datálható vissza, Szt. Cluny-i Odiló apátig. A mosolyt fakasztó nevű Odiló nem cécózott, és rendeletet hozott, miszerint ilyenkor kötelesek vagyunk kivonulni a temetőkbe, feldíszíteni a sírokat és gyertyákat gyújtani elhunyt szeretteinkért – ez a rendelet a mai napig fenn maradt.

A nép természetesen nem fogadta el ezt csak úgy, hanem alátámasztotta saját hiedelmével: némely vidéken úgy tartják, hogy a rituálé azért fontos, hogy a világosban véletlenül kiszabadult lelkecskék hazataláljanak a sötétben, ahelyett hogy a munkás embert kísértenék otthon egy fáradt nap után. A sírok feldíszítése pedig azért elengedhetetlen, hogy szellemek ne is akarjanak kiszabadulni lakhelyükről – egy kis luxus mindenkinek jár.

Egyesek olyannyira otthonossá kívánják tenni az egyes sírhelyeket, hogy kisebb fajta lakomával is megvendégelik a holtakat. Melyik magyar szellem ne emlékezne a finom parasztvacsorára? A kolbásznak, szalonnának, lila hagymának és a jóféle házi pálinkának köszönhetően a lelkek garantáltan ott maradnak a helyükön.

Plusz egy teríték

Zentán akad morbidabb hiedelem is: a családok otthon gyújtanak gyertyát szeretteikért, és úgy hiszik, akinek gyertyája leghamarabb leég, az hal meg leghamarabb. Hm. Talán inkább ragaszkodjunk a temetőhöz!

Egyéb népi legendák úgy tartják, hogy ezen a napon kötelesek vagyunk adakozni a szegényeknek. Elhunyt szeretteink elviekben figyelnek minket ezen a napon, és ha azt látják, hogy fukarkodunk, sírva menekülnek el közelünkből… Mindenki ítélje meg saját maga, hogy ez jó vagy rossz következmény. Kedves szokás viszont, hogy ha már kikeltek a holtak sírjaikból, a családok nekik is megterítenek a vacsoránál – nincs is annál meghittebb, mint megkérni a melletted helyet foglaló nagypapa szellemét, hogy passzolja ide a petrezselymes krumplit!

Tetszett ez a cikk? Akkor csekkold az alábbiakat is!
Top 5 legjobb film őszi estékre 
A Jolie-Pitt család uralja a vásznat!
Érdi Tök Jó Fesztivál