Mióta a film mint médium létezik, azóta létezik a filmek betiltása is. Erkölcsi vagy politikai alapon, különböző országokban különböző okokból kifolyólag tiltottak be egyes filmeket, általánosságban azonban elmondható, hogy azok a darabok, amelyek az adott ország korabeli társadalmának a szexualitásról, vallásról és politikai ideológiákról alkotott elképzeléseinek nem feleltek meg, azok a legjobb esetben pár évig egy sötét doboz mélyén sínylődtek, legrosszabb esetben pedig a tűz martalékává váltak, az inkvizíció szellemét megidézve.
Minthogy október van, a horror hónapja, ezért az alábbiakban végigvesszük a műfaj történetének leghíresebb betiltott filmjeit, kellőképpen kivesézve őket. A továbbolvasást csak az erős gyomorral rendelkező olvasóinknak ajánljuk!
The Texas Chainsaw Massacre – A texasi láncfűrészes mészárlás (1974)
A filmtörténészek Tobe Hooper 1974-es klasszikusát jelölik meg – Hitchcock Psychója mellett – a slasher műfaj előfutáraként: ez volt az első horror, ahol a gyilkos hétköznapi szerszámokkal végzett áldozataival, és megalapozta a nagydarab, megállíthatatlan, arc nélküli monstrum figuráját is. A rendező a film elkészülte után még reménykedett benne, hogy az őrült texasi család fogságába esett fiatalok történetét elmesélő horror még éppen átcsusszan a cenzorok rostáján, és egy PG korhatár jelölés rásütésével megússza: így a fiatalok is nyugodtan beülhettek volna a Bőrpofa becenevű láncfűrészes mészáros másfél órás ámokfutására, szülői felügyelet nélkül.
Ez nem jött össze neki: az amerikai MPAA-től rögtön kapott egy hatalmas X-et, tehát 17 éven aluliak még szülői felügyelettel sem nézhették meg, több másik országban pedig évtizedekre betiltották: az Egyesült Királyságban például egészen 1999-ig tiltólistán volt a film. A Texasi láncfűrészes ennek ellenére is több, mint 30 millió dollárt zsebelt be megjelenésének évében az amerikai és kanadai piacokon, nagyrészt a hamiskás marketingjének köszönhetően, hiszen a filmet úgy hirdették, mint egy megtörtént eseményeken alapuló mozit. És egy kicsi igazság tényleg van a dologban: csakúgy, mint a Psycho, Hooper filmje is a wisconsini sorozatgyilkos, Ed Gein esetén alapul. Geint az ötvenes években csukták le két nő meggyilkolásáért, és a közeli temető frissen hantolt sírjainak kifosztásáért, amiknek tartalmából aztán magának lámpaburákat, maszkokat, öveket és egyéb, hátborzongató használati tárgyakat készített. Bőrpofa és családja, valamint Ed Gein között nem nehéz párhuzamot állítani.
Freaks – Szörnyszülöttek (1932)
Tod Browning legnagyobb és legismertebb ajándéka az egyetemes filmkultúra számára 1931-es klasszikusa, a Drakula. A Lugosi Béla főszereplésével készült horror hatalmas siker volt, úgyhogy Browning szabad kezet kapott a stúdiótól következő filmjéhez. A rendezőről tudni kell, hogy 16 éves korában otthagyta jómódú családját, hogy egy cirkuszi társulathoz csatlakozzon. A cirkusszal eltöltött évek során Browning sok mindent látott és tapasztalt, amiket később inspirációként használt fel a Szörnyszülöttekhez.
A film főszereplője Hans, a cirkuszi törpe, akinek egy gazdag rokon elhalálozása miatt hatalmas összeg üti a markát. Ezt meg is tudja a gyönyörű, ármánykodó artista, Kleopátra, aki azon nyomban szövetkezik is az erőművész Herkulessel: Kleopátra hozzámegy Hanshoz, majd Herkules meggyilkolja a törpét, hogy a nő örökölje a vagyonát, és ketten örökre hátrahagyhassák a cirkuszt, ami tele van mindenféle fizikailag deformált „szörnyszülöttel”.
Mint ahogy az ebből a rövid leírásból is látszik, a film igazi szörnyetegei a két normalitás maszkja mögé bújt ember, a szívtelen és számító Kleopátra és Herkules. Az igazi hősök pedig, akikkel a néző is együtt tudna érezni: a törpék, Hans és Frieda; a szakállas nő; a sziámi ikrek; a kisfejűségben szenvedő Schlitzie; a hermafrodita Josephine Joseph; vagy a hindus herceg, a szivarját végtagok nélkül is meggyújtani képes Randian. A kor közönsége azonban nem szívesen élte bele magát a szörnyszülöttek szerepébe, a film pedig nem csak sok országban került betiltásra (az Egyesült Királyságban 30 évig nem vetítették), de hatalmasat bukott a pénztáraknál is: Tod Browning karrierje éppen kezdett volna felívelni, mikor a Szörnyszülöttek gyorsan derékba is törte. Még négy filmet rendezhetett, utána pedig Hollywood csendben elfelejtette.
A teljes film megnézhető a YouTube-on.
Cannibal Holocaust (1980)
Az olasz Ruggero Deodato (tökéletes név, ha éppenséggel horrorfilm rendezésre adja a fejét az ember) 1980-as filmje mind a mai napig a legbrutálisabb és legellentmondásosabb mozgóképek közé tartozik, az általa felállított lécet megjelenése óta még csak megugrani sem próbálta sok film. A főszereplő Monroe professzor, aki négy fiatal dokumentumfilmes megkeresésére indul Brazília őserdejébe, akik a helyi kannibálokat akarták lencsevégre kapni. Monroe érkezése után hamar rátalál a fiatalok maradványaira, és hogy kiderítse, pontosan mi történt, megpróbál a bennszülöttek bizalmába férkőzni, hátha a filmtekercsek választ adnak kérdéseire.
A rendezőt a bemutató után tíz nappal az olasz rendőrség gyilkosság vádjával letartóztatta, annyira valószerűnek tűntek minden idők legelső áldokumentumfilmjének csonkításokat, lefejezéseket, karóba húzásokat és egyéb, nyomdafestéket nem tűrő tartalmú képsorai. Én is jól emlékszem, amikor első osztályos általános iskolásként hallgattuk barátaimmal az iskola udvarán a felsősök beszámolóját a filmről, akik szentül meg voltak róla győződve, hogy amit láttak, az valóban úgy is történt. Nem meglepő tehát, ha a Cannibal Holocaustot több országban, köztük Izlandon, Thaiföldön, Malajziában és a Fülöp-szigeteken is betiltották, más helyeken pedig csak vágott verzióban jelentették meg. Magyarországon és több másik országban is 2005-ben, a jubileumi 25. évfordulón oldották fel a vágatlan verzióra szóló tilalmat, azóta már nálunk is kapható DVD-n. Jelen pillanatban azonban továbbra is több, mint ötven ország tiltólistáján szerepel a Cannibal Holocaust.
Last House on the Left – Az utolsó ház balra (1972)
Wes Craven, a Sikoly-széria és a Rémálom az Elm utcában filmek mögött álló rendező első horrorfilmje. Az utolsó ház balra exploitation a javából, a rape-revenge műfaj egyik leghíresebb darabja, egy könyörtelen történet két fiatal lány meggyilkolásáról, és a szülők vérszomjas bosszúvágyáról.
Craven a Péntek 13 sorozatért felelős Sean S. Cunninghammel karöltve pörgette fel a középkori svéd népmese, a „Töres döttrar i Wänge” brutalitás-faktorát – pedig már a szintén ebből a műből merítkező, Ingmar Bergman rendezte Szűzforrás sem nyúlt kesztyűs kézzel az erkölcsösség és igazság témáit feszegető történethez.
Az alkotást a következő szlogennel reklámozták: „Ha nem akarsz elájulni, csak hajtogasd: ez csak egy film, ez csak egy film…”. A tény, hogy itt tényleg csak egy filmről van szó, azonban nem hatotta meg az angol cenzorokat: a szadista és erőszakos jelenetek tucatját tartalmazó alkotást már a moziba sem engedte be a filmek besorolásáért felelős BBFC, majd a videokazetta terjesztését is megtiltották, a vágatlan verzióhoz pedig csak 2008 óta lehet hozzájutni.
The Exorcist – Az ördögűző (1973)
Itt egy remek példa arra, hogy még egy több országban betiltott horrornak is elképesztő méretű hatása lehet a populáris kultúrára. A sokak által minden idők legrémisztőbb filmjének kikiáltott Az ördögűző számos helyen került tiltólistára, egyrészt néhány félelmetesen látványos jelenetéért, másrészt vallási okokból kifolyólag.
A film bemutatását követő hetekben több moziba kellett kihívni a mentőket: egyeseket ájultan cipeltek ki a teremből, mások pedig hisztérikus rohamokat kaptak (ördögűzésre egyik filmszínházban sem került sor). És nem azért, mert Az ördögűző különösen gyomorforgató film lett volna. Nem. Az ok a következő: a rendező, William Friedkin, a tudatalattit megcélzó képek tömkelegét rejtette el a képkockák között, ezzel fokozva a nézők belső feszültségét. Talán ennek is köszönheti Friedkin a film Oscar-jelölését. Az alkotás akkora hatással volt az emberekre, hogy a stúdiónak testőröket kellett szerződtetnie az ördög által megszállt lányt játszó Linda Blair mellé.
A film egészen 1990-ig volt betiltva Angliában, és akkor is 18-as karikát kapott.
The Human Centipede – Az emberi százlábú (2009)
Nem hiszem, hogy be kéne mutatni. Nem is nagyon szeretnénk.
