A hónap utolsó hónapjában sem lehet majd unatkozni a fővárosban. Sorra nyitottak meg az új helyek, hogy Budapest pezsgése a legnagyobb hidegben sem hagyjon alább. Éttermek, streetfood, játék és szépségápolás – a decemberi hajtásban szerencsére lesz mit felfedeznünk egy szusszanásra.
Chips & Dips
Aki volt már Angliában, tudhatja, hogy nincs is jobb némi alkohol után hazafelé ballagva mártogatni valamit. Nos, az élmény mostantól Budapesten is elérhető, köszönhetően a Chips & Dipsnek, ahol különböző sült finomságokat – hasáb burgonyát, édes burgonyát vagy hagymakarikát – vásárolhatunk különböző szószokkal, melyeket külön kis kézreálló dobozokban kapjuk meg, mártogatásra készen. A belső dizájn nem a legnagyobb erőssége a helynek, de itt nem is ez a lényeg, hanem hogy a street food itt tökéletesen nyeri el jelentését. Kapd fel és irány haza!
1072 Budapest, Dob utca 18.
Zing Burger
Állandó étteremmel ad adrenalin löketet a budapesti burgerkultúrának a Zing. A két év alatt sokak kedvenceivé vált öt burger mellett minden hónapban újabb és újabb ízeket próbálhatunk ki. A három eddigi snack mellé – burgonya, jalapeno, hagmyakarika – szendvicsek, csirkefalatok és igazi háziburgonya társulnak, az üdítők mellett pedig kézműves söröket is fogyaszthatunk . A minőség mindeközben marad a régi – a szószok és a bucik is saját recept alapján készülnek, de még a húst is a Zingesek darálják, fűszerezik és gyúrják.
1068 Budapest, Király utca 60.
Seasons Bistro
Az éttermekben gazdag Liszt Ferenc tér legújabb ékszere a családi vállalkozásként indított Seasons Bistro, melyben sok-sok év kereskedelmi tapasztalata gyűlik össze, vagyis csalódni biztosan nem fogunk. Az étlapon találunk klasszikus és modern fogásokat egyaránt, a mediterrán atmoszférában pedig tökéletesen találkoznak a régi családi receptek napjaink technológiáival és persze a remek magyar borokkal. Minden fogást friss hozzávalókból készítenek el a különleges, szénnel működő Josper faszéntüzelésű kemencében, míg pedig gasztronómiai csodáinkra várunk, gyönyörködhetünk a szemben lévő felújított Zeneakadémiában.
1062 Budapest, Liszt Ferenc tér 7.
Babuska
Második éttermét nyitja meg a Babuska (nagymama), ami – vagy aki? – bebizonyítja, hogy az orosz gasztronómiai élvezetek nem kell, hogy kimenrüljenek a vodkában és kaviárban. A finomságok alapjai autentikus receptek, amiket törzsgyökeres orosz és ukrán szakácsok készítenek el, az árak pedig meglepően megkímélik a zsebet is. Édes, sós, húsos, tele zöldséggel – a mindennap orosz konyha mindegyik lehetőséget magában őrzi, tehát ha gasztronómia utazásra és kulturálódásra vágyunk, irány a nagymama!
1053 Budapest, Károlyi Mihány u. 11.
Tranzit Chupito Food Bar
Végy egy trendi új dizájnbárt, egy kitűnő séfet, egy Josper faszéntüzelésű grillt, néhány Chupitót és egy kis diszkó zenét – a végeredmény egy fantasztikus atmoszféra lesz, ami partiért kiált . A Tranzit Chupito Food Barban a remek streakektől kezdve a kitűnő burgerekig mindent megtalálsz, amire a gyomrodnak szüksége van egy bulis estén, aminek a főszereplői mégis az apró, shotokként is működő apró koktélok lehetnek, a Chupitók, amiknek rengeteg összeállítását találhatjuk meg a Tranzitban. Kihagyhatatlan, legyen hétfő, péntek vagy vasárnap… Minden nap van esély a bulira!
1065 Budapest, Nagymező u. 30.
Karaván
A Kazinczy utca új büszkesége nem egy étterem, hanem egy olyan terület, ami egy apró mennyországa lehet a street food szerelmeseinek. Itt a Zing Burger trackja mellett találod az ázsiai fogásokat, a legkreatívabb tésztákat, curry virsliket, sajtos finomságokat, lángosokat, forralt borokat és kézműves söröket. Szeretetben, békességben. Néhány négyzetméter, ahol van minden, ami összefoglalja a street food meghonosodást Budapesten az utóbbi években. Bár már a gasztronómiai élvezetekért is megéri ide látogatni, azért meg kell említenünk az utca művészeket és zenészeket is, akik igazi fesztiválhangulatot varázsolnak akár a tél közepén is.
1075 Budapest, Kazinczy utca 18.
Wax in The City
Semmi sem szexisebb és nem nyújt csábítóbb érzést, mint a tökéletes, sima bőr egy professzionális meleggyantás waxing után. Engedd meg magadnak ezt az egészen különleges, érzéki és esztétikai élményt! Felejtsd el a borotválkozási procedúra után megszokott borostákat, és érezd, ahogy tested új öntudatra ébred!
1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.
Lézerharc
Újabb indok a Római part meglátogatására! Budapest egyik legromantikusabb helyén mostantól nem csak szép látvány és hangulatos éttermek várnak, hanem extrém kalandok is. Ha nem félsz a magasságtól – vagy éppen le akarod győzni a félelmedet a magasságtól – a Római Kalandparkban fák között mászkálhatsz a kötélen, de ha földhözragadtabb egyén van, aki szeret játékpuskákkal lövöldözni, egy kis lézerharcban is részt vehetsz. A paintballal ellentétben nem fájdalmas, így az egész családnak tökéletes, ha éppen valami családi vagy baráti programot szervezel, esetleg egy csapatépítőn töröd a fejed, tökéletes választás a lézeres vadászat.
Budapest 1031 Szentendrei út 189.