Mi lesz veled, Budapest 2018-ban?

Budapest rengeteg épületét és közterét újítják fel, de vajon mennyi munkát fejeznek be a 2018-as  határidőre?

Azért is fontos a kérdés, mert 2018 tavaszán lesznek a választások, amikor a kormánypárt csak akkor szerezhetne piros pontot a szavazóktól, ha a jelenlegi beruházásokat időben, még a választások előtt be tudják fejezni. Elvégre félkész, vagy be nem fejezett projectekkel nem lehet felcsigázni a választókat.


Milyen beruházások csúsznak?

Puskás Ferenc Stadion


Az új monstrumban lesz számtalan sportesemény és koncert, már ha sikerül 2018-ra felhúzni az új Puskás Ferenc Stadion, most ugyanis csak a kihűlt helyét látni a régi épületnek. Az új komplexum 63.000 nézőt tud majd befogadni, amiért 100 milliárd forintot kellett kicsengetni.

Liget Project

A kormány egyik legvitatottabb fejlesztése, a Liget project eddig is akadozva haladt (hála a gyakori tüntetéseknek), ezért 2018 elejére  csak a Magyar Zene Háza készülhet el. A kibővített Közlekedési Múzeum,­ az Új Nemzeti Galéria, valamint a Néprajzi Múzeum megnyitására is 2019-ig kell várni. Az itt látható zöldövezetek kialakítása is várat még magára. A Pannon Parkot a tervek szerint két ütemben fogják átadni 2018-ban és 2019-ben.


A Rubik Központ

A Rubik Ernő tiszteletére felhúzott épületnek jelenleg még a helyét sem tudják, hát még azt, hogyan fog kinézni az épület! A központnak több funkciót kell egyszerre ellátnia, nemcsak kulturális igényeket kell kielégítenie, de az iskolások számára oktatói funkciókat is be kell töltenie.


Sok még a kérdés

A Déli- illetve a Nyugati Pályaudvar mögötti használaton kívüli tér hasznosítása is régóta foglalkoztatja a városvezetőket, ám még mindig nem dolgoztak ki konkrét koncepciót arról, mit is szeretnének ezen a területen látni.

Az M3-as felújítását elvileg 2019-re fogják befejezni, viszont mivel még az uniós támogatásban, illetve annak összegében sem lehetünk biztosak, aligha várhatjuk el, hogy időben utazhatunk a felújított megállókban a  felújított szerelvényeken. Főleg, hogy még a metrópótló buszok ügyében sem sikerült kitenni a pontot a mondat végére.


Ami biztosnak tűnik

Szépművészeti Múzeum

A funkcióiban kibővített Szépművészeti Múzeumot, melynek legnagyobb attrakciója a 70 év után felújított Román csarnok lesz, illetve a Szabolcs utcán lévő egykori kórház területén épülő 37 ezer négyzetméteres Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot a mostani előrejelzések szerint a kivitelezők el fogják tudni készíteni a 2018-as határidőre.


A  Budai Vár rekonstrukciója

A Budai Várban visszaépülő lovarda, a főőrség, a Stöckl lépcső biztosabb pontnak látszik, mármint ami a határidők tartását illeti. Arra is számíthatunk, hogy a 2018-as választás előtt a miniszterelnökség elfoglalja új helyét a karmelita kolostorban. Utóbbi átalakítására 20 milliárd forintot szánt a kormány.

2018 örömteli pillanatai közé sorolhatjuk majd a felújított Operaház megnyitását is.

forrás: nol