Múlt héten a populárisabb mezőny felé fordultunk, olyan albumokkal mint az új Lady Gaga vagy éppen a Killers legutóbbi best-of lemeze. Most fordítsuk el szemeinket az arénákat megtömő szupersztárokról és próbáljuk megsaccolni, hogy a 19 éves James Bugg legújabb albumával hány lány szívét fogja összetörni, nézzük meg, hogy mit kotyvasztott össze a garázsban az American Idol-döntős Daugthry és levezetésképpen relaxáljunk tyDi lemezére.
Jake Bugg – Shangri La
Jake Bugg ugyan albuma címével a messzi Ázsia misztikus világát idézi meg, lemezének hangzásvilága már tipikusan angol: lányok, szívfájdalmak, borongós hétköznapok. Az Oasis és Neil Young hatásai mind erősen érezhetők az albumon, aminek készületeit egyébként Rick Rubin, producer legenda felügyelte (Rubin olyan zenészekkel dolgozott együtt mint Johnny Cash, a Beastie Boys vagy éppen a Red Hot Chilli Peppers). A szomorkodós, lassabb dalok mellett persze akadnak pörgősebb felvételek is, mint a What Doesn’t Kill You, amely inkább az olyan brit gitárbandák kezdeti éveit juttatja eszünkbe, mint az Arctic Monkeys vagy a The View. Ezen kívül azonban túl sok újdonságot nem mutat.
A Shangri La tehát nem sokkal több, mint egy ártalmatlan pop-album egy kölyökképű szépfiútól, akinek hangja azonban képes arra, hogy elhitesse velünk, 19 évesen tényleg ismeri a világ összes fájdalmát.
Daughtry – Baptized
Chris Daughtry 2006-ban az American Idol döntőjébe jutva szerzett magának hírnevet (később pedig egy egész bandát), amit aztán egy önmagáról elkeresztelt album piacra dobásával gyorsan ki is használt. Eddig megjelent három albumukból több, mint 22 millió darabot adtak el a világon, ami bőven elég indokot jelentett arra, hogy minél gyorsabban megjelenjen a soron következő, negyedik lemez is.
A Baptized névre keresztelt anyag stílusban merőben eltér előző munkáiktól, hiszen az alapjaiban véve pop-rock zene post-grunge-os hatása már jóval kevésbé érezhető a lemezen. Helyette viszont előtérbe került az elektronika és vele együtt mindenféle divatos effektezés. Ennek ellenére az album egészéből árad a kilencvenes évek rádióbarát pop-rockjának nosztalgikus melege, amire a 21. század fásult hidegében nagy szükség van.
tyDi – Hotel Rooms
Az EDM-őrültek egyik kedvence, az ausztrál tyDi eddig inkább a zúzósabb, ugrálásra és őrült testmozgásokra késztető zenéiért volt ismert, negyedik albumához érkezve azonban úgy döntött, itt az ideje egy kicsit változtatni az irányon, és tesz egy kitérőt a most elektronikus zenei berkekben oly népszerű chillout zsánere felé. Az inspirációt az albumhoz tyDi egyébként az elmúlt évek során gyűjtötte össze: a folyamatos turnézás és a világ többszöri körberepülése elegendő időt biztosított neki repülőtéri várótermekben és hotel liftekben, hogy az ilyen helyeken tapasztalható zenékből összeálljon a fejében valami egyedi.
Ennek megfelelően a glitch effektekkel teletűzdelt Hotel Rooms egy nyugisabb, nyíltabb és légiesebb, homályosan szép képekkel teli világot tár elénk. A sodró vokálok, a mély ütősök és a lágy dallamokat szülő zongora egy egészen elképesztő, lélegző nagyzenekari hangzást árasztanak magukból úgy, hogy az intimitás varázsát egy másodpercre sem törik meg.
