Mi is büszkék vagyunk!

A Budapest Pride kapcsán a Funzine is elgondolkozott azon, mire is a legbüszkébbek…


Mire büszke a Funzine csapata?

… a családomra. A feleségemre, aki önerőből felépítette a saját vállalkozását, és a két fiamra, akikkel minden együtt töltött perc ajándék. És persze arra is, hogy már huszadik éve foglalkozom a hirdetésszervezéssel, és még mindig élvezettel csinálom. -Jenei István, sales vezető

…arra, hogy 33 éves koromban elhagytam Erdélyt és a szülővárosomat, és Magyarországon telepedtem le, ahol sikerült megtalálni a helyem. Rengeteg barátom van, akik 800 kilométer távolságból is igénylik a társaságomat, és hiányzom nekik. – Dénes Imola, pénzügyi kontroller

…arra, hogy  a változó médiapiaci viszonyok és a viharos gyorsaságú technológiai fejlődés mellett is a népszerű és sikeres tudott maradni a Funzine, sőt, pozíciója egyre erősödik. – Váradi Zoltán, terjesztési vezető

…arra, hogy 25 éves koromra sok mindent elértem, amit elterveztem, és minden nehéz élethelyzetből ki tudtam verekedni magam. A bátorságomra is büszke vagyok, mivel kipróbáltam a tandem ugrást, és 3000 méter magasan szálló repülőgépből ugrottam ki  – Ludányi Petra, project manager

…arra, hogy megtaláltam az arany középutat a gyermeknevelésben. Számomra nagyon nehéz feladat, hogy ne legyek se túl szigorú se túl engedékeny – Molnár Edina, sales manager

…arra, hogy Budapesten, egy csodálatos városban élek, ami mindig tud számomra újat mutatni. Állandóan új helyeket fedezek fel, ha sportolni, szórakozni vagy kikapcsolódni szeretnék. Imádok itt élni. –  Nébald Saci marketing manager és rendezvényszervező

…arra, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek, ami boldoggá tesz. Nem nyomasztó feladatként, hanem kihívásokkal és elégedettséggel teli időtöltésként élem meg a munkámat. Ez nem azt jelenti, hogy nem rögös az út, inkább azt, hogy élvezed a nehézségeket és könnyebb időszakokat egyaránt.- Mező Dóra, szerkesztő

…arra, hogy mindennap megpróbálom átlépni a saját korlátaimat, többet, jobban és precízebben csinálni, mint eddig. Az élet egy örökös küzdelem, amelyben le kell győzni a félelmeinket és gyengeségeinket, én pedig megpróbálok nyerni ebben a játékban. – Tegdes Péter, szerkesztő