Mi is az a random trip?

Az improvizálásra épülő előadás egyre népszerűbb a zenei fesztiválok programjai között.

Nincsenek műfaji korlátok, csak rögtönzés és mérhetetlen kreativitás. A random trip feltalálója Delov Jávor volt még 2008-ban, aki kis klubokban kezdte, aztán pillanatok alatt koncertsorozatokon találta magát.

Delov kiskorában Pókember vagy dobos akart lenni, szerencsére az utóbbi mellett döntött végül. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a University of Salford évei után a hazai színpadok mellett rengeteg külföldi városban lépett fel Párizstól Sydney-ig. Színpadra állhatott például Amy Winehouse, vagy a Basement Jaxx társaságában.

A random trip szépsége abban áll, hogy a dalokat mindig az alkalom szüli a színpadon, így megismételhetetlenek és páratlanok. A legszakavatottabb random tripesek között találjuk  Premecz Mátyást, Bata Istvánt, DJ Q Cee-t, Milosevits Mirko Milánt és Cséry Zoltánt.

Ilyen produkcióval legközelebb a Jazzy Fesztiválon találkozhatsz, mely fellépésre tegnap páros belépőt sorsoltunk ki.


Addig is, nézd meg, hogy vélekednek a tripről szakavatott művelői.

forrás: randomtrip