Merre gurul a Rubik kocka?

Évek óta tervezik a Rubik Központ megépítését, de azóta sem találták  meg a megfelelő helyszínt a tervet.

A Rubik Ernő találmányának emléket állító központ kapcsán sok még a kérdés. Még azt sem tudni, hova fogják felépíteni, de az 5. kerületi Városháza Park a legesélyesebb színhelyek között van. Elvileg 10 hely körül vizsgálódnak a városvezetők, melyek között ott van a Rákóczi híd budai hídfőjének közelségében lévő üres terület is, az Infopark szomszédságában.

A kormány egyelőre még nem választott a helyszínek közül, így az épület megvalósítással megbízott Kiemelt Kormányzati Beruházások Központ komoly bajba van.


Máshonnan fújnak a szelek

Azért is kerülhetett a oktató- és kulturális funkciókat is betöltő Rubik Központ a kormány érdeklődési körének perifériájába, mert sokkal fontosabb események kötik le az ország vezetőinek figyelmét. Például a 2024-es olimpia, vagy a vizes világbajnokság.

Ezt támasztja alá az is, hogy a költségvetés idén csak 450 millió forintot szán a Rubik Központra, amiből maximum az intézmény tartalmi koncepciójának megrendelésére telik.


Akkor mégis mit lehet róla tudni?

Például azt, hogy a 2013-as látványterveket, mely egy rubik kocka alakú épületet álmodott meg a központnak, már elvetették. És azt is, hogy több funkciót is ötvöznie kell majd a létesítménynek. Nemcsak a magyar csúcsteljesítményeket kell bemutatnia, de oktatási és közösségteremtői feladatokat is ki kell elégítenie.

forrás: nol