Az örök szexszimbólum, Marilyn Monroe megformálása egyszerre rejti magában a hatásosan lecsapható magaslabda és a méretes öngól esélyét. Michelle Williams-nek egyértelműen bejött, hogy kockáztatott.
Amikor Michelle Williams 18 évesen feltűnt a Dawson és a haverok című tinisorozat lázadó Jen Lindley-jeként, aligha gondolta volna bárki is, hogy 13 évvel később nem csak Oscar-esélyes lesz, de ő kapja meg minden valamirevaló amerikai színésznő álomszerepét, és Marilyn Monroe bőrébe bújhat.
Ha a filmforgatás előtt közvélemény-kutatást tartottak volna annak eldöntésére, hogy Scarlett Johansson vagy Michelle Williams játssza el a szőke szexszimbólumot, egyáltalán nem biztos, hogy az utóbbi került volna ki győztesen – de a filmet látva hálát adhatunk az égnek, hogy Johansson végül nem vállalta. Esélyes, hogy azért nem, mert nem akarta kitenni magát a hasonlítgatásoknak – hiszen Monroe-val szemben gyakorlatilag csak alulmaradni lehet –, Williams viszont vállalta a rizikót, és milyen jól tette!
Elmondása szerint ha tudta volna, hogy milyen sokaknak van kategorikus véleménye és konkrét elképzelése a filmsztárról, nem biztos, hogy lett volna elég bátorsága belevágni. Hál’istennek nem is az a cél lebegett a szeme előtt, hogy mindenkinek megfeleljen, sokkal inkább a Marilynnel szembeni felelősség és a saját elképzelései. A kezdeti bizonytalanság után végül annyira beleszeretett a szerepbe, hogy egyszer azt találta mondani: bárcsak egész hátralevő életében őt játszhatná, hiszen soha nem lehet kijelenteni, hogy megfejtetted vagy igazán megismerted Marilyn Monroe-t.
Az Egy hét Marilynnel nem csak azért érdekes, mert egy egész filmen keresztül figyelhetjük, hogyan küzd egy hollywoodi színésznő a világhírű példakép megformálásával, szerencsére a történet is kellően szokatlan perspektívából közelít ahhoz, hogy ne az egy kaptafára készülő életrajzi filmek közé soroljon be. Mindössze egy hetet követhetünk végig a díva mindennapjaiból, azt is egy huszonéves kezdő filmes asszisztens, Colin Clark (Eddie Redmayne) szemszögéből. Kétségtelenül van abban valami meseszerű, hogy az élete első forgatásán éppen Marilyn Monroe-nak asszisztáló Clark egy olyan hetet töltött együtt a színésznővel, amelynek létezéséről csak jóval később, több mint 40 év után beszélt először.
Az egykori asszisztens A herceg, a táncosnő és én című naplószerű memoárja az 1957-es Laurence Olivier-film, A herceg és a táncosnő londoni forgatásáról számol be, ahol a rendező egyben a férfifőszerepet is eljátszotta Monroe oldalán. Egy hét azonban furcsamód kimaradt a visszaemlékezésből: a férfi aztán néhány éven belül megtörte a hallgatást, és megosztotta a nyilvánossággal a Marilynnel kettesben élvezett napokat. Így születnek a legendák – mondhatnánk, de akár igaz a történet, akár nem, tény, hogy a nézőnek mindig jólesik elhinni az ehhez hasonló, tündérmesébe hajló sztorikat.
Simon Curtis filmje remek példa arra, milyen élvezetes tud lenni, ha bekukkanthatunk a kulisszák mögé és egy rövid ideig a kamera másik oldaláról szemlélhetjük a történéseket. A film legérdekesebb pillanatai közé tartoznak a forgatást felelevenítő részek: Kenneth Branagh gyarló, mégis szeretnivaló Laurence Olivier, aki egyszerre kívánja a pokolba és isteníti az állandóan késő, kiszámíthatatlan és hisztérikus Marilynt.
Michelle Williams Monroe-ja érthető módon A herceg és a táncosnő jeleneteinek rekonstruálásakor vethető leginkább össze az eredeti Marilynnel, ami – visszanézve az ’57-es képkockákat – helyenként zseniális módon sikerült. Néha viszont vissza-visszatért az az érzésünk, hogy a színésznő beszédét olykor kissé túlaffektálta a főszereplő – de ez legyen a legnagyobb bajunk.
A film nem akar és nem is tud minden szerelmi kalandra és fontosabb életrajzi történésre kitérni, inkább Marilyn ellentmondásos személyiségére fókuszál, a nőre, aki egyszerre ellenállhatatlan szexszimbólum és gyámoltalan kislány. A siker terhének elviselhetetlensége, az alkohol- és gyógyszerfüggőség mind közhelyesnek tűnő, de erős momentumai a mozinak, ahogy az is, hogy Monroe drámai szerepekben vágyott tündökölni, miközben észre sem vette, mennyivel jobb és meggyőzőbb tud lenni táncos-énekes komikaként.
„Legyek ő?” – kérdezi Monroe egy alkalommal a fiatal Colin Clarktól, amikor köré gyűlnek az emberek. Aztán úgy csinál. Mint Marilyn, akinek jól kitalált gesztusait elvárják tőle. Michelle Williams pedig hozzá hasonlóan kirázza a kisujjából a látszathoz szükséges koreográfiát, és az esélyesek nyugalmával várhatja az Oscar-gálát.
Egy hét Marilynnel
Forgalmazó: Fórum Hungary