Még több új villamos lesz Budapesten

37 helyett 47 új villamossal gazdagodik a főváros, ám lehet, hogy ez még mindig csak a kezdet…



Már mi is írtunk arról, hogy 37 új villamos áll majd üzembe a következő években Budapesten, ám most újabb tíz jármű érkezését jelentették be.

Az eredeti megállapodás szerint a 37 villamos 2016-ig érkezett volna meg, ám a változtatások után a spanyol gyártó már 2015-ben leszállítja a főváros számára a járművek nagy részét, az újabb tíz villamost pedig a főváros már a 2014-2020-as keretből fogja finanszírozni, mely 99 százalékban EU-s támogatásból áll. Ezzel megmenekült a sokak által már temetett 2007-2013-as, villamosbeszerzési uniós támogatás.

A 35 rövidebb, 34,2 méteres villamos az, Óbuda és Újbuda között 2015-től közlekedő 19-es és 61-es vonalon lesznek beüzemelve –  az új pálya a Battyhány tér és a Margit híd között épül. A tíz darab nagyobb, 55,9 méter hosszú járgányokat az 1-es villamos vonalán használhatjuk majd.



A 34,2 méteres szerelvények 200 főt képesek szállítani, az ülőhelyek száma 46, míg az 55,9 méteresek kapacitása már 345 fő, 81 ülőhellyel. Szélességük 2,4 méter.

A szerződés értelmében 2020-ig akár 124 villamos is üzembe állhat Budapesten, ezek közül 20 már felsővezeték nélkül működne.