Maximális vegyes a premierek felhozatala a héten

Nagy robbanásokat ne várjunk, de azért néhány petárda el-el durran. A magyar Manieggszben egy kemény tojás kemény sztoriját ismerjük meg, a Cannes-ban is díjazott Csodák egy falu és egy kislány felforgatott életét mutatja be, míg a Focusban Will Smith játszik szerelmes szélhámost. A Shaun, a bárány nem csak gyerekeknek való gyurmamese, az 1989 – Határon pedig a magyar történelem egy roppant izgalmas szakaszát dokumentálja. 

Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja


A magyar animációs filmben egy kemény tojás kalandjait követhetjük végig, jónéhány Hollywood-paródiába illő húzással. Johnny, a kemény tojás kemény két hetet ült igazságtalanul a börtönben, kiszabadulva pedig bosszúhadjáratot hirdet, amiben nagy segítségére van haverja, Harry is. A kemény tojások pedig kemény kalandokba keverednek, kezdve ketrecharcoktól egészen bankrablásig.


Csodák


Cannes-ban megkapta a zsári nagydíját, ráadásul Monica Belucci szépségében is gyönyörködhetünk benne, vagyis a Csodák valóban egy csodának ígérkezik.  Gelsomina egy aprócsak, csendes faluban éli életét húgaival, ám egy nyáron minden felkavarodik – megismerkedik Martinnal, a német fiúval és itt forgatják a Falusi csodák című televíziós vetélkedőt, ami az egész település életét felkavarja – többek között Gelsomina családjáét is…


Focus – a látszat csal


Először is nem értjük, hogy Will Smith mégis miért nem öregszik. De ezt most tegyük félre és koncentráljunk a  filmre – Nicky a szélhámosok királya, aki hamarosan rálel az okos és gyönyörű Jess-re, akit bár hamar kinevel, bele is szeret, ami nagy probléma szakmájukban. Néhány év múlva már ugyanakkora tudással és eséllyel indulnak életük legnagyobb fogásáért, ám a sztorit erősen bonyolítja, hogy nem csak a pénzre van más pályázó, hanem Jessre is…


Shaun, a bárány – A film


Mielőtt azt hinnénk, hogy már nem készülnek gyurmafilmek, nyugodjunk meg – pont most jelenik meg egy. Shaun egy okos, de nem túl jó magatartású bárány, akinek csínye miatt a Gazda elveszti farmját. A helyzetet csak Shaun és a nyáj mentheti meg, a lelkes kompánia pedig el is indul an nagyvárosba, ahol nem csak rendbe kell tenniük a csúnya ügyet, hanem inkognitóba is kell maradniuk – mintha emberek lennének. Abszolút nem csak gyerekeknek.


1989 – Határon


1988, Magyarország a csőd szélén, az állampárt megoldásra vár. Átmenetileg ültetik a miniszterelnöki székbe a fiatal Németh Miklóst, arra készülve, hogy amint javul a helyzet, ki is tessékelik onnan. A csupán negyven éves közgazdász viszont nem várt bátorsággal szegül szembe a párttal és olyan reformokat vezet be, amik miatt egy év múlva bekövetkezhetett a rendszerváltás.


<iframe width=”560″ height=”315″ src=”https://www.youtube.com/embed/voBeOIGwK6Y” frameborder=”0″ allowfullscreen></iframe>