Márciusi lemezbörze

Ahogy a tavasz beköszöntével a most még alvó növényzet is elkezd ébredezni, hogy aztán újra minden zöldelljen és virágozzon, úgy térnek vissza hozzánk márciusban az elmúlt évtizedek saját műfajukban nagyot alkotó zenészei is, hogy albumaikkal megfelelő hangaláfestést szolgáltassanak az életigenlő természet újbóli győzelméhez. A pátoszos felvezető után halljuk hát, hogy kik is a 2015-ös tavasz hivatalos nyitóbulijának fellépői!


of Montreal – Aurate Gloom (március 3)

Nevével ellentétben az amerikai Kevin Barnes zenekara nem a kanadai Montreal szülötte: az 1996-ban alakult beskatulyázhatatlan stílusú banda nevét állítólag egy rossz véget ért románc ihlette meg, a lány pedig, aki faképnél hagyta a megtévesztésig metroszexuális Barnes-t, montreali volt. A nagy művészeket a szív fájdalmai nagy dolgokra inspirálják, az of Montreal pedig frontembere minden feltűnési viszketegsége ellenére korunk egyik legzseniálisabb, a határokat állandóan feszegető zenekara. Barnes dalszövegei hol száraz zordságukkal ellensúlyozzák a vidám és fülbemászó, minden csendes rést betöltő pszichedelikus-elektro-glam-pop zenét, hol pedig szerelmi életének kis pillanataiból farag görög tragédiákat, máskor meg érzelmi kitörései az önfeláldozó szerelem és a gyilkos gyűlölet között ingadoznak. Barnes az új album bejelentésekor azt nyilatkozta, hogy életének éppen egy nagyon zaklatott részén ment keresztül, mikor az Aurate Gloom-on dolgozott, úgyhogy előre is sajnálja, ha egyesek szerint túl sok mindent osztott meg a lemezen magánéletéről, de úgy gondolja, hogy azok a legjobb albumok, amelyek a hallgató és a zenész között egy mély, nagyon személyes kapcsolódást tudnak kialakítani, anélkül, hogy túl műviek lennének.


Madonna – Rebel Heart (március 10)

A popdíva immár egy éve folyamatosan dolgozik új lemezén, melynek demóit az év elején egy hét alatt lopták ki a stúdióból és tették fel az internetre, ami az énekesnőt arra kényszerítette, hogy előrébb hozza lemezmegjelenését és meglepetésből ki is adott hat elkészült dalt, köztük az első kislemezt is, a gospellel és Alicia Keysszel operáló Living for Love-ot. Azóta a kritikusok már megkapták a teljes albumot, az eddig megjelent recenziók alapján pedig Madonnának nem kell izgulnia – a legnagyobb lapok szerint a pop királynője élete egyik legjobb lemezét rakta össze, mely vetekedhet az 1998-as Ray of Lighttal. Madonna különös koncepcióval dolgozott lemezén – néha részegen készített dalt producerével, néha pedig olyannyira szívesen játszott a világvége gondolatával, hogy elmondása szerint minden dalt el tud játszani egy szál gitárral is, legyen szó akár olyan elektornikus őrületről is, mint a Bitch, I’m Madonna vagy olyan balladákról, mint a Ghosttown vagy Devil Pray, ami könnyen hozhat Madge számára újabb Billboard első helyezést, ha ezúttal okosabban játszik a kislemezek kiválasztásával.


Modest Mouse – Strangers To Ourselves (március 16)

Isaac Brock, a lo-fi indie rock rajongók körében kultikusnak számító bandája már jó ideje nem tartozik régi rajongóik kegyeltjeik közé, amihez sokban hozzájárult a zenekar kommercializálódása, ami a Modest Mouse egyik védjegyéül is szolgáló rozsdás és durva hangzásvilágnak egy polírozottabb és rádióbarát stílussal való felváltását is magával hozta. A We Were Dead Before The Ship Even Sank ettől függetlenül egy kellemes pop-rock album volt a megszokottan metsző dalszövegekkel, a közönség is falta, csak hát a rajongókból elő kellett bújnia a kis hipszternek. Remélhetőleg azóta sikerült megbékélniük a megváltozott hangzásvilággal, mi pedig bízunk benne, hogy a Modest Mouse nyolc év utáni első albuma legalább olyan jó lesz mint a WWDBTSES-n, de az eddig megjelent kislemezek alapján még arra is van esély, hogy simán lekörözi! Az albumborító pedig már most az idei év legjobbja.


The Prodigy – The Day Is My Enemy (március 30)

A 2009-es Invaders Must Die után végre új lemezzel jelentkezik Keith Flint és bandája, a még mindig emberek millióit megmozgatni képes The Prodigy, ezzel még újabb megszámlálhatatlan Szigetes vendégeskedésre adva indokot. A The Day Is My Enemy névre hallgató albumról sok mindent nem tudni, azon kívül, hogy 14 dalt számlál, és hogy március 30-án fog megjelenni.


Sufjan Stevens – Carrie & Lowell (március 31)

A sosem nyugvó Sufjan Stevens legutóbb 2010-ben jelentkezett teljes értékű, saját neve alatt megjelent albummal: a The Age of Adz picit más volt, mint a bendzsós, lágy énekkel megtámogatott korábbi Sufjan-lemezek, sok rajongó (akik túlnyomó többsége a Narancsvidék című sorozat révén ismerkedett meg az énekes-dalszerzővel) idegenkedett is tőle, hiszen a zajos, elektronikus hangzásvilágú, autotune-nal nyakon öntött, néhol leginkább egy skizofrén dance albumra hajazó album nem finomkodott – és ezzel együtt Sufjan legszebb, legkatartikusabb, legnagyobb ívű munkája volt. A Carrie & Lowell munkálataiba Sufjan anyja 2012-es halála által indíttatva fogott bele, a dalok pedig a gyász, a hit és az emberi kapcsolatok világában fognak kalandozni. A lemez egyúttal visszatérést jelent Sufjan korábbi, jól ismert, akusztikus alapokon nyugvó hangzásához: mint mondta, “ez az album nem egy művészeti projekt, hanem az életem”. Akit érdekel Sufjan és az anyjához, valamint a zenéhez való viszonya, annak itt egy remek interjú olvasásra.