Március 13 – Az alvás világnapja

Az Alvás Világnapja nemzetközi esemény, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára, az életminőség szempontjából. Ezen a napon a világ számos országában orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetek fognak össze, hogy bemutassák: az álmosság és az alvatlanság egyre inkább népbetegség; megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk.

A World Assoociation of Sleep Medicine ajánlásával Magyarországon World Sleep Day Programiroda és a Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ szervezi az alvásnapi eseményeket. Budapesten hetedik alkalommal került sor a héten az Alvás Világnapja programjaira.

Magyarországon ezen a napon felhívják a lakosság figyelmét a stressz, a túlzott munkaterhelés, az egészségtelen életmód veszélyeire, amelynek következménye nemcsak a várható életkor rövidülése, hanem számos betegség, és – mint erre egyre több a szomorú példa – tragikus közlekedési balesetek előidézője is lehet. A fejlett országokban a lakosság mintegy harminc százalékát érinthetik különböző alvásbetegségek, Magyarországon a helyzet ennél is rosszabb, az elmúlt években végzett hazai országos alvásfelmérés adatai alapján. A Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ kutatása szerint emelkedik a pszichés alapú alvászavarban és alvásbetegségben szenvedők száma. Ha nehéz az elalvás, vagy sokszor felébredünk éjszaka, ha keveset vagy felületesen alszunk, ha fáradtan ébredünk és ezért egész nap álmosak vagyunk, ha éjszaka rémálmok gyötörnek – sokféle alváspanasz és következmény létezik. Talán nincs is olyan ember aki ne tapasztalta volna meg életében valamelyiket. Számosan vannak közöttünk, akik évek-évtizedek óta szenvednek a rossz alvás miatt. Végső elkeseredésében azután előbb vagy utóbb altatóhoz kényszerülnek nyúlni. Pedig nem mindig ez a célravezető, legjobb megoldás az alvásgond kezelésére.

Woman with insomnia

Az Alvás Világnapján a szakemberek kérik: legyen az alváskultúra a mindennapok része, ne csak a betegségekre figyeljünk, hanem előzzük meg az alvászavarokat és állítsuk helyre azt a megbomlott egyensúlyt, amely a civilizált életmód a nappalok meghosszabbításával az éjszakai nélkülözhetetlen alvás rovására felborult. Az alvási körülmények, például a fény- és zaj körülmények, az alvóhely kényelme és a nyugalom elengedhetetlen feltételei a jó alvásnak. Ne nyugodjunk bele, ha magunk vagy az alvótársunk nehezen kap levegőt alvás közben, esetleg horkol – ezek fontos jelzései lehetnek egy súlyos alvásbetegségnek, az alvási apnoénak. A minőségi alvás legfontosabb kritériumai a szakemberek szerint: a megfelelő idejű, pihentető alvás, amely során az alvási ciklusok folyamatosak, kihagyás nélküliek, miközben elég mélyek is ahhoz, hogy az éjszakai hormonális és fiziológiai folyamatok a testben felkészítsenek az alvás utáni, nappali tevékenységre.

Az alvásbetegségek kutatása és gyógyítása az elmúlt évtizedekben került az életmód alakításának kiemelt körébe, erre vonatkozóan a WHO tervezi az alvás önálló tudományos diszciplinává nyilvánítását – jelentette be a héten rendezett alváskonferencián dr. Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság jövőbeni elnöke. Ebben munkában kiemelkedő szerepet vállalnak a magyar szakemberek: a WASM a magyarországi alváskultúráért végzett tevékenységet a közelmúltban kiválósági díjjal ismerte el. Kutatási területen pedig az MTA Kísérlet Orvostudományi Kutatóintézetben, a dr. Acsády László vezette agykutató csoportnak egy új idegpálya felfedezése váltotta ki a tudományos világ érdeklődését. Az alvásgyógyításban Magyarországon teret kaphat a hagyományos kínai gyógyászat is. Dr. Hegyi Gabriella professzor irányításával a több évtizede elkezdett hagyományos kínai gyógyászat kaphat jelentős teret a Pécsi Egyetemen megnyíló Konfúciusz Intézet közreműködésével.

A budapesti alváskonferenciát konferenciát üdvözölte Allen O’Bryen, a World Association of Sleep Mediicine elnöke, Zombor Gábor, Magyarország egészségügyekért felelős államtitkára és Tasó László, Magyarország közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mindez megerősíti azt a szándékot, amely az egészséges életmódhoz kapcsolódó kormányzati törekvések erősítését célozza. Az alvatlanság ugyanis globális járvány, megfékezése előbb-utóbb összehangolt intézkedéseket kíván a kormányoktól.

Counting Sheep

A tudomány fejlődésének alapját képező kutatások elsősorban a betegségek és annak gyógyítása oldaláról közelítenek az emberi szervezethez. De egyre nagyobb hangsúly szól az élet minőségének a javításáról. Így tudunk meg napról napra többet magunkról. Jelentős iparágak kutatják az emberi szervezet működésének mechanizmusait, mindezek mellett azonban számos kisebb nagyobb műhely, kutatócsoport és egyén ténykedik ennek érdekében szerte a világon. Ezek közé tartozik a budapesti alvásközpontban, a Benyovszky Orvosi Központ keretében működő kutatócsoport. Tagjai alváspszichológusok és pszichiáterek, alvásterapeuták, akik évek óta elkötelezettjei a korszerű alvásgyógyításnak. A budapesti központ kezdeményezte és végzi a 2009-ben indult első országos hazai alvásminőség felmérést. Különös koncentrációt igénylő területen, felelős munkakörben dolgozók, többek között a Paksi Atomerőmű, a MOL vagy az Országos Mentőszolgálat, a L’Oréal dolgozóinak, Józsefváros lakóinak alvásminőség szűrése során valamennyi résztvevő elemzést kapott alvásának állapotáról, és szükség szerint a terápiás lehetőségekről. A közel ezerfős kutatás eredményeként, egyre szélesebb körű tapasztalatok alapján fogalmazódnak meg orvos szakmai és munkaegészségügyi ajánlások.

A Sleepfriendly/Alvásbarát program keretében a szálláshelyeket kínáló intézmények optimális alvási körülményeit is vizsgálják magyar standard alapján. A Budapesti Alvásközpontban folyamatosan dolgozzák fel és hozzák nyilvánosságra az alvással kapcsolatos eredményeket és javaslatokat. A kutatócsoport célja, hogy munkájukkal hozzájáruljanak az egészséges életmód, életvitel alapját képező jó alvás feltételeinek megismeréséhez, és tapasztalataikat minél szélesebb nyilvánossággal ismertessék meg. A magyarországi Alvás Világnapján került sor az alváskultúra érdekében végzett Distinghuished Activity Award nemzetközi elismerések átadására: 2015-ben a bangkoki Orange Mandarin Hotel és a Magyarországon is működő Accor ibis hotel lánc alvás/ágy koncepciójáért vette át az elismerést dr. Niklai Ákostól és Kiss-Róbert Richardtól, a Sleepfriendly Program magyarországi vezetőitől. Az ibis 2012-ben indította el a globális Swet Bed koncepcióját. Az új fekhely program keretében elsőként ez a szállodacsoport vállalta, hogy z tervezéstől a kivitelezésig részt vesz a fekvőhely kialakításában, és méri az alvó vendégek megelégedettségét. 2014-ben az ibis rendkívüli expedíciót szervezett Brazíliába, és egy hegy tetején extrém körülmények között próbálták ki az ágy kényelmét.

DSC_1767

Magyarországon – ahogy világszerte – egyre többen vannak, akik fontosnak tartják: ne csak betegség és kellemetlen tünetek esetén jusson eszünkbe az alvás: figyeljünk magunk és mások minőségi alvására, szolgálja ez az életfunkció az egészséges létet, hogy minőségi pihentető alvással járuljunk hozzá az egészségünkhöz. A magyarországi alváskultúra érdekében orvosok, gyógyítók, szervezetek, vállalatok és számos támogató fejezte ki csatlakozási szándékát az idén megalakuló Magyar Alvásszövetséghez.

A hazai alváskutatási eredmények, kiegészülve a gyakorlati gyógyítói tapasztalatokkal, értékes támpontjai az eredményes alváskultúrát erősítő tevékenységeknek, amely nemzetközileg is kiemelkedőnek számít.