A skandinávok a gyilkoláshoz értenek a legjobban

Valakinek a hideg, másoknak az IKEA, megint másoknak pedig a rénszarvas juthat eszébe a skandináv államokról. Nekünk azonban a jó krimik és persze a Skandináv Filmfesztivál.

Miért van az, hogyha a skandinávok tollat ragadnak a kezükbe, akkor biztosan krimi lesz belőle? Azért nem bánkódunk emiatt annyira, hiszen nekik köszönhetjük a Tetovált lányt, A hipnotizőrt, de Jo Nesbo nevét is sokan imába foglalják könyvei miatt. Sőt, ezeket az olvasnivalókat már a mozivásznakon is láthattuk, Jussi Adler Olsen nagysikerű, Palackposta című filmjével pedig a holnap rajtoló Skandináv Filmfesztiválon is találkozhatunk, úgyhogy itt az ideje megismerni a történetet!


Szakavatott zseni

A film alapjául szolgáló könyv szerzője Jussi Adler Olsen, akinek a neve ismerősen csenghet a krimirajongók körében. A Palackposta a 3. könyve, a belőle készült film pedig logikusan a 3. adaptáció, ugyanis első két művét szintén láthattuk már a mozikban.

Szerencsénk, hogy Jussi Adler Olson megállapodott a könyvírásnál, ugyanis előtte tanult orvostudományt, közgazdaságtant, dolgozott kiadóigazgatóként és antikváriumtulajdonosként is. Kétségtelen, hogy nagy hatással lehetett rá apja is, aki pszichiáterként különböző elmegyógyintézetekben dolgozott, ugyanis a szereplők lelkivilágának élénk és hiteles ábrázolása Jussi sajátja, amitől a könyvei igazi élményt nyújtanak.


Amitől működik a könyv

A régi, elfelejtett ügyekkel foglalkozó Q ügyosztály 2 nyomozója, Carl Mork és Assad asztalán ezúttal egy palackba zárt üzenet landol. Mint kiderül, a levél szerzője egy 13 évvel ezelőtt eltűnt kisfiú, akinek testvérével együtt veszett nyoma. Carl és Assad hamar rájön, hogy a két eltűnt kisfiú esete nem egyedülálló, a múltban több kisgyermek is eltűnt. A szálak a Jehova tanúi vallásos gyülekezethez vezetnek.

A könyvben nem az a kérdés, hogy ki a gyilkos, hanem az, hogy miért gyilkol. Jussi, szokásához híven, nagy időbeli ugrásokkal teszi izgalmassá a könyvet. Mire vetemedhet az ember a vallás nevében? Sikerül-e elkapniuk as sorozatgyilkost? No és a legfontosabb kérdés: sikerül-e még élve megtalálniuk a férfi legutóbbi foglyait?


Amitől működik a film

Carl (Nikolaj Lie Kaas)és Assad  (Fares Fares) pont olyanok, mint a könyvben: mogorvák, szófukarok, de mindenelőtt viccesek. A film alapvetően nyomasztó hangulatát a nyomozópáros rövid, cinikus megjegyzései oldják fel. A feszültségfokozáshoz nagyon jól értettek a film készítői, ezért a film végén észre sem vesszük, hogy 2 órán át néztük a filmet.


Neked való ez a film

  • ha szereted a krimiket
  • ha nem szereted a krimit, de meg szeretnéd kedvelni
  • ha egy izgalmas filmet akarsz látni, de nem szereted az indokolatlanul sok vért és 18 +-os jeleneteket
  • ha beleuntál a hollywoodi filmgyár cukorszirupos terméseibe