Magyar sorozatgyilkosok

A legrémisztőbb történetek talán a sorozatgyilkosok által elkövetett rémtettek, melyekből a horrorfilmek forgatókönyvírói is szívesen merítenek. Összegyűjtöttünk néhányat a magyar kriminológia legbrutálisabb ügyeiből – figyelem, megrázó sorok következnek! 


FUNZINE Halloween Party

Október 30. 21:00

Fogas Ház

1073 Budapest, Akácfa u. 51.

Facebook-esemény ITT!

Gerzsány Mária a XIX. század igazi vidéki sorozatgyilkosa volt, aki a vádak szerint nem csak férjeinek tetemes sorát mérgezte meg a gazdagság reményében, de segített másoknak is láb alá tenni a zavaró rokonokat a Kistelek nevet viselő apró faluban. A bíróság 3 felnőtt meggyilkolása miatt zárta börtönbe, ám sokkal több áldozata lehet arzénos üzelmeinek.

Kiss Bélának legalább 24 áldozata volt, köztük felesége és annak szeretője. Miután azt híresztelte, hogy a pár elszökött, Kiss nők sorát fogadta házában és gyilkolta meg őket. Megfojtott és megmérgezett áldozatainak holttestét hordókban rejtegette. Bár állítólag katonaként halt meg tífuszban, később többen látták Budapesten, sőt New Yorkban is.

A nagyrévi angyalcsinálok 1914 és 1929 között körülbelül 300 embert mérgeztek meg arzénnal, bár a pontos szám vitatott. Vezetőjük Fazekasné 1911-ben érkezett bábaként a faluba, akkor már 10 alkalommal ült börtönbe abortuszok miatt. 1930-ban 28 asszony állt bíróság elé, akikre 162 gyilkosságot bizonyítottak rá. Fazekasné az ítélet előtt megmérgezte magát.

Pipás Pistát két gyilkosság miatt ítélték el. A legendás bérgyilkos nem áldozata miatt lett mitikus alak: hanem mivel valójában nő volt – ez már a börtönben derült ki egy orvosi vizsgálat során. Asszonyként falujában híres volt erős testalkatáról és teherbírásáról. Megözvegyülése után kezdett el férfiként élni, állítólag a több munkalehetőség miatt.

Jancsó Ladányi Piroska öt lánnyal végzett rövid élete során, akiket egyrészt szexuális étvágya, másrészt nyereségvágya miatt fojtott meg otthonában, majd dobott a kútba. Végül azzal bukott le, hogy egy korabeli nőt akart megfojtani és kirabolni. 20 évesen akasztották fel, anyját bűnrészesként lánya vallomása után életfogytiglanra ítélték.


Holhos Jánosné négy embert mérgezett meg nikotinnal, melyet dohánylevélbél áztatott ki. Az asszony először férjét akarta megölni, előtte mérgét viszont egy kislányon próbálta ki. Később barátnőjét ölte meg, miután egyszerűen összeveszett vele, majd nővérét. A visszaváltott üveggel bukott le, melyben a mérget tartotta. 1961-ben felakasztották.