Magyar siker Karlovy Vary-ban

Két magyar alkotás indult Kelet-Európa legrangosabb filmfesztiválján, Karlovy Vary-ban. Hajdu Szabolcs díjra váltotta a jelölést.

Till Attila Tiszta szívvel és Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmje képviselte idén a magyarokat a filmes megmérettetésen. Utóbbi alkotás a Karlovy Vary filmes fődíjat is megkaparintotta.

Az Ernelláék Farkaséknál rendezője, forgatókönyvírója és egyik főszereplője, Farkas is Hajdu Szabolcs volt. A történetben Ernella és családja meglátogatja, vagy inkább az éjszaka közepén váratlanul betoppan nővéréhez, Eszterhez, aki fiával, Farkassal és ötéves kisfiával él együtt.


Nemcsak az amerikai, már a skót álom sem működik

Ernella férjével és lányával hazatér Skóciából, ahová a jobb jövő és az anyagi biztonság reményében indultak útnak. A távoli országban egész pontosan 1 évig bírták, mígnem kudarcot vallva visszatértek a hunföldre, és Farkasék otthonában próbálnak átmeneti menedékre lelni.

Hogyan bír a két család kijönni egymással, ráadásul egy fedél alatt, amikor békés (ámde halovány) kapcsolatuknak egyik legfontosabb feltétele az egymástól való távollét volt?

Hajdu Szabolcs, alias Farkas nemcsak a Kristályglóbusz fődíjat tudhatja magáénak, hanem az ezzel járó 25.000 dolláros pénzjutalmat. Külön elismeréssel kell adóznunk a rendezőnek, mivel filmje klasszikus low-budget alkotásnak minősül.3 millió forintból, állami támogatás nélkül hozták össze a 80 perces történetet, melyben Szabolcs felesége és barátai csaptak fel színésznek, a felvételeket a rendező tanítványai vették fel, a helyszín pedig ugyancsak Szabolcshoz kötődik, ugyanis a saját otthonában került sor a felvételekre.


A  hely, ahol a magyarok csak jóra számíthatnak

Karlovy Vary szerencsét hoz a magyaroknak. 2013-ban Szász János A nagy füzet című filmje, csakúgy, mint Hajdú alkotása, fődíjat nyert, 2014-ben Pálfi György Szabadesése egyenesen három díjat érdemelt ki, tavaly pedig Horváth Lili A szerdai gyerek az East of the West kategória díját kapta meg.


Ami viszont szégyen,

hogy Hajdu filmjét a magyar mozikban mindeddig még nem láthattuk, a Big Bang Média ősztől szeretné forgalomba hozni. Addig is, ajánljuk, hogy nézd meg a rendező 2006-os filmjét, a Fehér tenyeret, mely  6 évvel ezelőtt elismerő oklevelet kapott Karlovy Varyban.

Kép forrása index.