Lüktet a szenvedély Marion Cotillard és Brad Pitt között a Szövetségesekben

Szerkesztőségünknek volt alkalma premier előtt megtekinteni a Robert Zemeckis rendezésében készült Szövetségesek című II. világháborús drámát, Marion Cotillard és Brad Pitt főszereplésével. Nehéz elfogultság nélkül nyilatkozni, hiszen Pittbe 12 éves korom óta szerelmes vagyok, Marion Cotillard pedig azon túl, hogy minden porcikájában az utánozhatatlan francia eleganciát és kifinomultságot hordozza, vérlázítóan tehetséges. De megpróbálok a tényekre szorítkozni.

A történet röviden


A film Max Vatan hírszerzőtiszt történetét mutatja be, akit 1942-ben Észak-Afrikában összehoz a sors a francia ellenálló Marianne Beausejourral egy veszélyes küldetés során, ahol a német nagykövetet kell kiiktatniuk. A páros egymásba szeret a küldetés során, majd a sikeres akció után Londonban kezdenek új életet, hamarosan pedig közös gyermekük is megszületik. A brit különleges alakulat azonban arra gyanakszik, hogy Marianne német kém, ezért érfestést végeznek rajta férje, Max segítségével, hogy kiderüljön, ki is a nő valójában.


Amiért a film lenyűgözött


Nem hiába röppentek fel azok a pletykák Angelina Jolie és Brad Pitt botrányos szakítása után, hogy a színész összeszűrte a levet partnernőjével a Szövetségesek forgatása alatt, hiszen a Cotillard-Pitt-páros kiválóan működik, a vásznon is átüt a vibrálás, a kémia, ami kettőjük között izzott. Ez persze jelenthet csupán annyit, hogy piszkosul tehetségesek. Jó volt végre látni egy olyan szexjelenetet, ahol elhittem, a szenvedély valódi a szereplők között, és nem azon kezdtem el gondolkozni, hogy a valóságban, vajon hol bújnak meg a stábtagok a felvétel közben. A film egészére jellemzőek a csodálatos díszletek, jelmezek, a fényképezés briliáns. Brad Pitt játékában nincs kivetnivaló. Az 53 éves színész olyan sármos, mint még soha, és az ember lelke belefacsarodik, hogy hol van még egy ilyen férfi a Földön, aki ehhez fogható szerelemmel csodálná élete nőjét.


A filmet azonban kétségtelenül Marion Cotillard viszi el a hátán. Róla évek óta csak rébuszokban lehet beszélni, és a mostani alakítása is simán megérdemel egy Oscar-jelölést. A trailer sokakban, kissé tévesen, azt az érzetet kelthette, hogy a film bővelkedni fog a látványos akciójelentekben, de a 124 percben sokkal inkább a feszültség, a dráma, a szerelmi szál kap hangsúlyos szerepet, és ennek köszönhetően tartják fenn végig a fojtott izgalmat az alkotók a nézőben. Aki II. világháborús akciófilmre vágyik Brad Pittel, nézze meg inkább a Haragot. De csak azután, hogy megnézte a Szövetségeseket, mert kár lenne kihagyni. A filmet december 1-től játsszák országszerte a mozik.

Krajnyik Cintia