Kultúrát MINDENKINEK!

Január 22. a Magyar Kultúra Napja. Ekkor született a Himnusz és József Attila. Szemezgettünk az ünnepi programkínálatból. Akik korán kezdik

A BFZ a Millenárison már 21-én, 23.30-kor a húrok közé csap, hogy aztán átzenéljék a hallgatóságot a jeles napba. A Klasszikus zene azoknak, akik éjjel kelnek szlogennel felturbózott koncert műsorán Olivier Messiaen Egzotikus madarak és Maurice Ravel G-dúr zongoraverseny című műve hangzik el.

Színházak

Az Örkényben Örkény István Meselevelek című könyvéből olvasnak fel a színház művészeti. Vasárnap délelőtt Mácsai Pál olvas, utána illusztrációs játékokat indítanak Takács Mari és Kun Fruzsina illusztrátorokkal. A színház nyereményjátékkal is készül: a Magyar Kultúra Napján kívül február 19-én és április 1-jén is tartanak meseolvasást, s akik mindhárom alkalommal ott lesznek a Madách téren, azok között a Meselevelek című könyvet és hangoskönyvet sorsolják ki.

A Corvina adta ki nemrégiben az Egy sor cigány című kötetet Závada Pál és Korniss Péter tollából, ebből olvas fel Bozó Andrea és Kaszás Gergő a Pinceszínházban.

A Cseh Tamás emlékére összeállított zenei műsor 2. részével ünnepelnek a Tháliában. A Születtem Magyarországon 2. című produkció egyszeri és megismételhetetlen alkalom – bár az előzőről készült DVD, így aki nem jut be a Nagymező utcába, az reménykedhet abban, hogy ebből is lesz valamilyen kép- és hanganyag…

Múzeumok, művelődési intézmények

A Marczibányi Téri Művelődési Központ Minősített Közművelődési Intézmény címet kapott, amelyet a Magyar Kultúra Napján vehet át az intézmény igazgatója a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az ünneplés mellett levetítik Az ember tragédiáját,  majd fellép a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Budai Táncklub ifjúsági modern tánc csoportja a Varázsálom című táncjátékkal.

A Magyar Nemzeti Galériában rendhagyó tárlatvezetéseket tartanak az állandó és időszaki kiállítások termeiben. Délelőtt 11-től a Aelia Sabina Gitárzenekar játszik.

Éjszakai vetítéssorozat veszi kezdetét este 6-tól az Urániában. A válogatásban az utóbbi évek filmtermésének legjobbjai szerepelnek, különlegessége, hogy a nyitányban levetítik a Vad Magyarország – A vizek birodalma című filmet, amely számos nemzetközi díjat nyert, ezzel emelve rendezőjét, Török Zoltánt a világ legkeresettebb természetfilmesei közé.

Az Iparművészeti Múzeumban családi programokat szerveznek a Főúri öltözetek az Esterházy-kincstárból című kiállítás zárónapján. Délután 1-től ki lehet próbálni a táskakészítést, a szitanyomást és a buzogánykészítést, de lehetőség nyílik játékos tárlatvezetés után felpróbálni az Esterházyak ruhatárát is.