Közösségi fuvarozás – Überjó gondolat, überjó megvalósítás!

Az Uber 2011-ben indult el világhódító útjára, egy ideje pedig már Magyarországon is elérhető. Próbáltad már? Esetleg a közeljövőben tervezted belevetni magad a közösségi autózás világába? Akárhogyan is legyen, tarts velünk az alkalmazást bemutató cikkünkben, ahol az alapvető funkciók bemutatásán kívül pár tippet is megosztunk veletek arról, miként használhatjátok ki igazán hatékonyan az app adta lehetőségeket!



Az applikációt Androidra, iOS-re és Windows Phone-ra is beszerezhetjük. Egy gyors regisztrációt követően pedig – mely során egyben a bankkártyánk adataira is szükségünk lesz – bele is vethetjük magunkat a dologba!

Az app beépített GPS-ének segítségével adhatjuk meg a kiindulási- és az érkezési pontokat, és azt is kiválaszthatjuk, hogy körülbelül milyen típusú járművet szeretnénk rendelni. A skála a remek díjszabással közlekedő uberX autóktól egészen a luxusminőséget képviselő UberLUX autókig terjed. A térkép egyben a környéken lévő uberautókat is jelzi, így pedig akár azt is kikalkulálhatjuk, körülbelül milyen gyorsan érkezik majd meg a fuvarunk.

Pár perc múlva megérkező sofőrünkről máris elolvashatunk néhány hasznos adatot, többek között az autó beazonosításában nagy segítséget jelentő pontos típust, esetenként pedig akár a rendszámot is. Az autó megérkezésétől számítva pedig úgy működik az egész procedúra, akár egy „hagyományos” taxizás, egészen a célállomásig. Ilyenkor ugyanis az alkalmazás levonja bankkártyánkról a fuvardíjat (melyet egyébként még az indulás előtt, viszonylag nagy pontossággal ki is számol), nekünk pedig már csupán értékelnünk kell sofőrünket.

Apropó, értékelés! Nem csupán az utasnak van rá lehetősége, hanem a sofőrnek is. Fontos szerepe van annak, milyen értékeléseket szerzünk össze utazásaink végeztével. Annál nagyobb eséllyel kaphatunk ugyanis igazán gyorsan autót magunknak, minél több csillagot gyűjtöttünk össze.

Az alkalmazás egyelőre csak Budapest területén érhető el. A városban azonban teljesen szabadon adhatunk meg érkezési és indulási pontokat is. Nagy segítséget nyújthat esetenként a Waze nevű – szintén közösségi – program, mellyel a sofőrök munkáját tehetjük könnyebbé a navigációt illetően.

A gyakori akciók – például az esetleges ingyenes hétvégék, valamint a „meghívórendszer”, mellyel barátaid és te magad is ingyenes utakra tehettek szert –, a gördülékeny kivitelezés és a szolgáltatás sokrétűsége miatt mindenképpen érdemes kipróbálni az Ubert!

Szőke Marcell