Kitört a Vakáció

Már befejeződött a betűk rajzolása a táblákon és kisgyerek üdvrivalgására kitört a vakáció. No de még is mit csinálhat az ember fia, hogyha a Grundot befoglalták, a labdák lyukasak és még wifi sincs? Lessük, meg Budapest mivel várja a lurkókat!


 

Vízi Cirkusz – Atlantisz Gyermekei

Zivatar, hullámok – avagy hogyan is lesz a színpadból tó és tenger. Az Atlantisz Gyermekei egy igen csak rendhagyó műsor a Fővárosi Nagycirkusz porondján, bámulatos technikai megoldásai csak lenyűgözőbbé teszik az egyébként is emberfeletti produkciót nyújtó artisták előadását. Ám a látvány és a gyönyör nem minden – a Nagycirkusz nem csak a szemet gyönyörködteti, de bizony rengeteg értéket is átad a nézőinek így például a bizalom és együttműködés kincsére emlékeztet bennünket.  Jobb lesz sietni, hiszen a jövő héttől két hetes leállás várható utána pedig csak augusztus végéig lesz porondon ez a remekmű!



Minimax Gyerekhajó

Régi nagy kedvencünk lehet a Minimax budapesti hajótúrája, ahol különböző koncertekkel, kézműves programokkal és játékokkal várják a legfiatalabbakat egész nyáron. Társasjátékok és arcfestés, minden, ami kell egy igazi játszóhajó élményhez szükséges, de hogy az élmény még fokozódjon, élőben találkozhatunk a gyermekcsatorna sztárjaival is!



Piactéri mesék

Érdemes lehet elmenni a piacra is. Nem-nem, most nem a legjobb főznivaló kukorica és a legzamatosabb dinnye nyomában vagyunk, hanem csak megnéznénk a Piactéri meséket. Különböző társulatok repítenek el bennünket a nyár folyamán a királyok idejébe, kalózokhoz, Szorgos Katicához és Lusta Lujzához. Bábok, színészek, díszletek és csodálatos történetek várnak ránk, hogy mosolyt csaljanak arcunkra a nyári melegben.