Kényelmesen nőies

Lágy, nőies anyagok és a mindennapok lazasága – ezek a tervező duó, az AnnaÉva kollekció tulajdonosainak fő szempontjai. A márka Hachold Anna és Kárpáti Éva neveinek „összeragasztásából” született. Egy kávé mellett beszélgettünk a stílusról, az inspirációról és persze a legújabb kollekcióról. A 30-as évek formái összekombinálva a’90-es évek színeivel? Miért ne?



Miért döntöttetek a divattervezés mellett?

Anna: Amikor kislány voltam, két foglalkozás között ingadoztam: divattervező akartam lenni – vagy takarítónő. De mivel gyakorlatilag a szüleim butikjában nőttem fel, elég hamar eldőlt a sorsom.

Éva: Ami engem illet, én egy kicsit bonyolultabban keveredtem ide. A ruhatervezés gyermekkori álmom volt, így aztán, amennyire vissza tudok emlékezni, mindig magam varrtam a ruhákat a játékbabáknak. Persze a szüleim “rendes” foglalkozást akartak nekem, azt szerették volna, ha orvos vagy ügyvéd leszek – vagy legalábbis valami olyasmi. Egyfajta kompromisszumként textiltervezést tanultam. Végre kezdhettem valamit az anyagokkal! A dizájnerkedés csak életem későbbi szakaszában jött a képbe.

Anna: Érdekes, de sosem varrtam vagy rajzoltam gyermekként. A fejemben megvoltak a tervek, de azt, hogy hogyan tudom a gyakorlatba is átvinni őket, csak később, a középiskola után tanultam meg.

Az AnnaÉva egy kétemberes meccs – hogyan találtátok meg egymást? Miben különböztök és miben hasonlítotok egymásra?

Anna: Mindketten a KREA Kortárs Művészeti Iskolában tanultunk, és itt találkoztunk, egy projekt kapcsán. Olyan jól tudtunk együtt dolgozni, hogy elhatároztuk: a felszabadult kreatív energiát nem szabad hagyni elveszni. Szerencsére az intézmény bátorított bennünket, hogy teamként dolgozzunk, így aztán lehetőségünk nyílt sokféle iskolai feladatot együtt elvégezni, sőt, a diplomamunkáinkat is ketten csináltuk.

Azért tudunk jól együtt dolgozni, mert nagyon hasonló az ízlésünk, és minden erősségünket bele tudjuk pakolni egy-egy munkába. Egyrészt hiszünk egymás tehetségében, másrészt a közös munka dupla odafigyelést és kétszeres kreatív energiát is jelent. Nagyon fontos az is, hogy nemcsak jó munkakapcsolatban vagyunk egymással, hanem a magánéletben is jóban vagyunk. Például hasonlít a humorunk.

Hogyan foglalnátok össze az AnnaÉva stílusjegyeket?

Anna: Két dolog nagyon fontos minden darabnál: az esztétikum és a kényelem. Az általunk tervezett darabok nemcsak szépek, hanem könnyen hordhatóak, kényelmesek is.

Lássuk ugyanezt egy kicsit részletesebben is. Milyen anyagokkal, mintákkal és színekkel dolgoztok leginkább?

Anna: A ruháink leginkább az anyagokról szólnak, hiszen elasztikus textilekkel dolgozunk. Olyan ruhákat tervezünk, amelyek elsősorban a hétköznapokra szólnak, viszont egy-két ötletes kiegészítővel akár alkalmi öltözetnek is alkalmasak. Nagyon szeretjük például a bőrt és a selymet – minden kollekciónkba belecsempésszük őket. Ha a színekről van szó: szeretjük a földszíneket, a bézst, a szürkét és a feketét, amelyeket más színekkel kombinálunk – pasztellekkel nyárra, élénkebbekkel télre. Éva: Szeretünk olyan anyagokat párosítani, amelyek első ránézésre nem feltétlenül illenek egymáshoz. Mi azonban azt valljuk, hogy a szokatlanságuk miatt figyelemfelkeltőek.

Mondanátok pár mondatot a legújabb kollekcióról?

Anna: Érdekes kombinációja a 30-as évek formáinak és a ’90-es évek színeinek. A kampányhoz Ív & Candy fotóit használtuk, és ez egy nagyon jó döntés volt: friss, üde külsőt kölcsönzött a kollekciónak. A ruhák nagyon egyszerűnek tűnnek, de izgalmas dolgokat tartogatnak a részletek: például a nyitott hátrészek vagy a különböző anyagok rétegei egymáson.

Ha lenne olyan rajzfilmfigura, „akit” AnnaÉva ruhákba öltöztethetnétek, „ki” lenne az?

Éva: Minden kollekcióban van pár egészen különleges darab. Most például van egy olyan ruhánk, amit egymás között csak Hófehérke-ruhának szoktunk hívni.

Anna: Hófehérke egyértelműen az a nő, akit szívesen öltöztetnék: olyan nőies és kifinomult… De komolyra fordítva a szót: magunknak tervezünk. Mi vagyunk a tündérmesék asszonyai! És milyen különös: teljesen más a stílusunk és a külsőnk.

Hol tudjuk megvásárolni az AnnaÉva ruhákat?

Az üzletekben, a webshopban, és az olyan boltokban, mint az OurStyle vagy az R9 Showrrom, Mojzes Dóra és Abodi Dóra darabjaival együtt.

www.annaeva.hu