Karácsonyi dömping, exek és szeretők a héten a moziban

Végérvényesen elkezdték elönteni a mozikat a karácsonyi filmek, így ha a lurkókkal akarunk vetítésre menni még válogathatunk is, bár szerencsére a héten pont két olyan alkotás landol a vásznakon, amik még a felnőttek számára is élvezhetőek lehetnek. Persze lesz más film is, nem csak szeretetes, karácsonyos, varázslatos alkotás. Az Exek és szeretők például egy fesztiválokon is sikert arató vígjáték, amiben nem csak színész óriások bukkannak fel, hanem kényes párkapcsolati kérdések is…



Exek és szeretők (Enough Said)

Kevés fesztiválokon is sikert arató vígjáték van, ám az Exek és szeretők egy ezek közül. Adott a varázslatos Julia Louis-Dreyfus által játszott Eva, aki már egy ideje elvált, egy partin pedig megismerkedik a nemrég elhunyt James Gandolfini által alakított Alberttel, aki bár nem igazán az esete, mégis belehabarodik. Ám közben Eva masszőrként összebarátkozik egy kliensével, Marianne-nal, aki előszeretettel szidja volt férjét – Albertet. Ami normális esetben csak sok-sok randi vagy akár sok-sok év után derülne ki szerelméről, az most óriási csomagokban érkezik Eva számára, akinek el kell döntenie, hogy direkt rákoncentrál új kedvese rossz tulajdonságaira és elfogadja azt, hogy nem jó parti, vagy inkább megpróbál felfedezni egy embert és annak jó jellemvonásaiba beleszeretni. A nevetés garantált, ahogy a gondolkodás is – ki milyen a másik és a mi szemünkben?

http://youtu.be/5pBcYqgYxU0

Jégvarázs (Frozen)

Vannak zűrös családi kapcsolatok, de mikor a saját testvérünk intézi el a jégkorszakot, az már egy másik fokozat. Itt az idő, hogy valaki megmentse a Földet – vajon ki lesz az? A gyönyörű Anna, akinek totális újdonság a hideg – bár a trailer alatt folyamatosan királylány jelmezben flangál még a hóviharban is – vagy a jegesember, aki nagy valószínűséggel szerelmes hős is lesz, vagy esetleg Olaf, a hóember, aki drukkol a nyárért, ami számára mondjuk elég kínosan sülhet el? A Disney 53-ik egész estés filmje az egész családnak biztos szórakozás lesz, nem csak a kicsiknek, hiszen nincs ember a kerek Földön, aki valaha is rosszul érezte volna magát az egyik legnagyobb filmstúdió bármelyik alkotásán. Eredeti történet, eredeti szereplők és ha még nem esik a hó, legalább essen a filmvásznon…

http://youtu.be/Jx-gYTY-B5U

Csillaghercegnő (Reisen til julestjernen)

Az Oscar-díjra jelölt Nils Gaup rendezésében egy rendkívül látványos karácsonyi film kerül a vásznakra az MTVA jóvoltából, amiben egy kislány indul el a roppant veszélyes úton megtalálni a karácsony csillagát, így megmentve a láthatóan komoly depresszióba esett birodalmat. Bár ízig-vérig karácsonyi és gyerek filmről van szó, hiszen a korhatár hat évesre lőtték be, a képeket nézve mégis van egy olyan érzésünk, hogy egy kicsit komolyabb hangvételű karácsonyi alkotással van dolgunk, melyet a felnőttek is élvezhetnek – már maga a látvány miatt is…